Már évek óta tervezem, hogy elmotorozok a Garda tóhoz. Talán azért, mert az első nagymotorom éppen egy Aprilia Pegaso “Garda” volt, talán mert nagyon sok élvezetes túrabeszámolót olvastam, nem tudom. Már tavaly is közel jártunk hozzá - akkor a többiek nyomására inkább Svájc felé mentünk. Így most a terv eleve a Garda tó volt. Először...

Tudni kell, hogy augusztusban Olaszországban bezárnak a gyárak, leáll a kereskedelem - mindenki szabadságra megy. Így történhetett tavaly, hogy találtunk olyan kempinget, ami megtelt (Bolzanoban), de más szálláslehetőség sem nagyon akadt. Ezért kicsit elkésettnek tűnt 1 nappal az elhatározás után és 1 héttel az indulás előtt normális szállást keresni azon a környéken. Legalább 20 helyről jött válasz: Sorry, we are full.

---

Egyik útitársunk barátnője kiválóan beszél olaszul, végül ő talált egy helyet, ami ár/érték arányban elfogadhatónak tűnt. Igaz, nem a tóparton, hanem csak a közelében, de a térképen Folgaria egészen közelinek látszott. Utólag azt mondom, okos döntés volt, a tópart nem túramotorosoknak való. Esetleg tréleren odavitt chopperrel lehet jókat vakítani ott, de ha valaki haladni is akar, kerülje. Erről később bővebben is írok majd.

Nagyon szeretek motorral túrázni, és tudom, igazi értelme akkor van egy túraleírásnak, ha beleveszem a látnivalókat is - amikből akadt bőven útközben - de idén az egészből csak motorozás lett. Vagy mentünk éppen valahova és időben oda akartunk érni, vagy szakadt az eső. Így most múzeumokról, várakról, óvárosi piacokról, felvonóval elérhető havas csúcsokról, különlegességekről nem nagyon lesz szó. Mindenért kárpótolt azonban a táj, a levegő, az Alpok hangulata. Többször éreztem úgy, hogy megtaláltam a legszebb helyet a világon.

Hárman vágtunk neki, hárman a 17. kerületből. Attila egy DL650-nel, Zsoltiegy Yamaha XJ900-as nyergében, én pedig a fiammal egy Yamaha FJR 1300-zal. Mert a 9 éves fiam is társult hozzánk, vállalva minden viszontagságot.

[caption id="attachment_143" align="aligncenter" width="300" caption="Az indulás előtti pillanatok, Pesti út, OMV kút."][/caption]

A városon átvágva az M1-es felé indultunk. Eredeti terveink szerint Győrig autópályázunk,
utána többé nem megyünk egy métert sem autópályán. Ez sajnos a visszaúton változott.

1. nap:

Bp. - Győr - Sopron (Kópháza) - Kirschlag - AspangMarkt - Gloggnitz - Mürzsteg -Gusswerk - Wildalpen - Admont - Liezen - Bad Goisern (600 km)

[caption id="attachment_144" align="aligncenter" width="300" caption="Gloggnitz környéke (ez nem a vár)"][/caption]

Viszonylag korán, tíz óra körül átértünk a határon. Innen pontosan követtük azt az utat, amit tavasszal, a Grossglockner túránk során is megtettünk már. Igazából lett volna rövidebb út is, de mi szerettünk volna
egy kicsit Salzburg környékére is eljutni, mert szép és nagyon jó ott motorozni.

Valahányszor erre járunk, mindig a Poldi fogadónál állunk meg ebédelni. A bodzaszörpjük finom és olcsó, a konyha kitűnő, a kiszolgálás kedves. (Legutóbb Pünkösdkor jártunk arra, és a pincérnő még arra is emlékezett, hogy mit rendeltünk!) A www.gasthofpoldi.com -on többet is meg lehet róluk tudni. Ahhoz túl közel van, hogy ott szálljunk meg, de ebédre éppen ideális. Bár külön nem álltunk meg az ismert látnivalók miatt (úgyis visszajövünk autóval, ha már vége a szezonnak...), néha csak leszálltunk a motorról pár fotó erejéig. Szegény Szabolcs addig unatkozott, eljátszotta, hogy inkább busszal megy. Aki ismeri ezeket a hegyeket, tudja, hogy az út kifogástalan, számtalan patak, raftingolásra alkalmas folyócska, vízesés, szikla van, ami szép.

[caption id="attachment_145" align="aligncenter" width="225" caption="Szabi a megállóban"][/caption]

Szarvasokat is látni, vadon is - fogságban is. Bár ez utóbbit itt inkább tenyésztésnek hívják.

[caption id="attachment_146" align="aligncenter" width="300" caption="Szarvas a vadonban (de az útra nem tud kijönni.) "][/caption]

Igazából nem is tudom megmondani, mi volt első nap a legszebb rész, bár talán Wildalpen környéke viszi a pálmát.

Később Admont - Lienzen környékén a tavaszi bőrig ázás emléke kicsit rontott az összhatáson.

[caption id="attachment_147" align="aligncenter" width="300" caption="A tenyésztett szarvasokat meg is lehetett simogatni. "][/caption]

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokan raftingolnak: egyes folyókon szinte összezsúfolódtak ennek a sportnak a szerelmesei. A környéken parkoló autók rendszámából ítélve elég sok köztük a honfitársunk. Erre a napra a végcél az volt, hogy elérjük a salzburgi tavak legalsó tagját, a Hallstatter See-t. Ha már ott voltunk, körbe is motoroztuk. Kezdett azonban sötétedni, és még nem volt szállásunk. (És megint nem jutottunk be a sóbányába, pedig itt van a csúszda, amin traffipaxxal mérik a sebességet.)

[caption id="attachment_148" align="aligncenter" width="300" caption="Hallstadt"][/caption]

Elindultunk tehát a többi tó irányába, Hof-ba, mert azt gondoltuk, hogy ott a rengeteg panzió valamelyikében csak lesz hely. Nem jutottunk el addig, muszáj volt előbb szállást keresni - nem akartunk sötétben kopogtatni a panziókban.

Így álltunk meg Bad Goisern-ben, ahol az első próbálkozásunk sikerrel járt, igaz, 2 külön épületben, de “jogilag” ugyan abban a panzióban kaptunk 2 szobát. 22 Euró, reggelivel. Igazán méltányos összeg. A panzió neve szerényen: Haus Dachstein. A főépület 1903-ban épült. Igazi alpesi hangulat áradt belőle.

2. nap

Bad Goisern - Steeg - Abtenau (nem kell elmenni addig, előtte a 166-oson balra le az 56-os útra) - Bischofshofen - St Johann - Zell am See - Mittersill - 108ason Matrei - Lienz - Sillian - Toblach - Schludernbach - Misurina-tó - Auronzo - Calalzo - Pieve - Venas - Forno- Paso Duran - Ágordo - Sédica - Sta Guistina - Foltre - Levico - Carbonare - Soggiorno Alpino San Filippo Neri, Carbonare di Folgaria 510 km (Ez utóbbi a szállásunk neve.)

[caption id="attachment_150" align="aligncenter" width="300" caption="Ausztriában, útközben. Meg kellett állnunk a látvány miatt."][/caption]

Sejtettük, hogy ez is egy nehéz nap lesz, sokat kell menni - de sokat is szeretnénk látni. Az ausztriai szakasz nagyon jól indult: napsütés, széles, sima utak, szép tájak - nagyon bejött mindenkinek a dolog. Kacérkodtunk a gondolattal, hogy a Grossglockneren át megyünk, de végül az azzal párhuzamos, Mittersill - Matrei - Lienz úton mentünk. Ezen még nem jártam: kicsivel szolídabb, mint a 107-es út, de gyönyörű szép.

[caption id="attachment_151" align="aligncenter" width="300" caption="A 108-as út fizetőkapuja után: indulásra készen."][/caption]

[caption id="attachment_152" align="aligncenter" width="225" caption="Szabolcs is pihen egy kicsit a 108-as út előtt"][/caption]

Még Ausztriában, egy benzinkútnál ebédeltünk:
Szendvics, jeges tea, kávé az automatából. Inkább költséghatékony volt, mint finom.

Alig vártuk már, hogy átérjünk Olaszországba. Valahogy az lett a cél - pedig ott még nem kevés kilométer várt ránk. De mi - szokásunkhoz híven - jó nagyokat tervezgettünk: Elkanyarodunk kicsit a Marmolada felé, felmegyünk azon az agyatlan felvonón 3000 méter fölé, hógolyózunk egy kicsit - meg hasonlók. Nem mi tehetünk róla, hogy végül is nem így alakult.

Amint átértünk az olasz határon, elkezdett esni az eső. No nem nagyon, de a többiek (akik hoztak magukkal esőruhát) azt mondták: ha most nem öltöznek be, vizes cuccra már nehéz lesz. Így kb. 600 méterre a határtól, egy buszmegállóban beöltöztek tele-tubbynak. Persze, az eső 10 perc után elállt, kisütött a nap - ekkor már nagyon melegük volt, úgyhogy újabb negyed óra öltözés-pakolás következett. Szabi ilyenkor elég türelmetlen volt, hiszen ha álltunk, neki is nagyon melege volt a csótánycuccra húzott műbőr kabátban.

Innen viszont nagyon jó motoros idő volt, bár az aszfalt helyenként vizes volt egy kicsit. Persze, a kieső időt pótolnunk kellett (esőben a tempó is szerényebb volt), ezért a felvonózást kihagytuk. Találtunk egy félig kiszáradt tavat, itt egy kicsit megpihentünk. A tó nevére nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon tetszett a fiamnak - és biztosan másoknak is, mert rengetegen kirándultak oda.

[caption id="attachment_153" align="aligncenter" width="300" caption="Tó az olasz hegyek között. A hegyek nem havasak, az csak homok. Majd télen..."][/caption]

Útközben az egyik legszebb hely a Misurina-tó környéke volt, nem sokkal ezután értünk Auronzoba, ami igazán az a hely, ahova szívesen elmennék nyaralni, bármilyen évszakban.

[caption id="attachment_154" align="aligncenter" width="300" caption="Auronzo - de csak egy kicsi részlete"][/caption]

A tó színe egészen valószínűtlenül türkiz, a partján mindenféle vizisport jelei, a hegyoldalban nyári bobpálya, a város maga elbűvölő - minden olyan tökéletes. Hatalmas hegyek között van, egy nagyon magas völgyzáró gát adja a déli partját. Sajnos, itt nem sokáig maradtunk, hajtani kellett tovább. Igyekeztünk alsóbbrendű, fehér utakat választani, az útminőség mégis kifogástalan volt. A Paso Duran pedig gyönyörű (Bár 1600m magasan kicsit már hűvös van. Egyébként az Olasz alpokban ez talán a legszebb: elindulunk a leanderes, néhol pálmafás, olajfás 30 fokos melegből, 20-30 kanyar, közben a növényzet előbb lombos erdő lesz, aztány fenyő, aztán csak bozót, majd sziklák. És hideg. Újabb fél óra és ismét a paradicsomban lehetünk. Csodálatos dolog ez.)

Már kezdett nagyon késő lenni és még nem voltunk a szállásunkon. Hihetetlen szerpentin vitt az utolsó 20 kilométeren - a legjobb, legszebb utak egyike, amin valaha jártam. Örültem, hogy a tópart helyett ide kell majd hazajönni esténként. Igaz, 1100 méter magasan nincs olyan meleg, de ez akkor nem is jutott eszembe. Végül fél kilenc után valamikor elértük a szálláshelyünket.

Itt jött néhány meglepetés....

[caption id="attachment_156" align="aligncenter" width="300" caption="Sziklakápolna a szálláshely előtt. Minden éjjel égtek a mécsesek."][/caption]

Amikor végre a GPS azt jelezte, hogy megérkeztünk, egy mécsesekkel kivilágított sziklakápolna előtt álltunk. Tőlünk jobbra egy négyszintes, régi épület, néhány öregember sétálgat az udvaron. Egy fiatalember sietett elénk, aki jól beszélt angolul. Próbált rávenni minket arra, hogy igyekezzünk vacsorázni, mielőtt beköltöznénk a szobáinkba, mert a vacsorának hamarosan vége. Megfogadtuk a tanácsát.

[caption id="attachment_157" align="aligncenter" width="300" caption=" A sziklakápolna nappal is szép"][/caption]

Az asztalunkhoz vezetett. A terem legtávolabbi sarkában volt, szépen megterítve, vászonszalvétával, 2 kosár gyümölccsel, zsemlékkel, két tál salátával. Kezdtük úgy érezni, jó helyen járunk. A délutáni szendvics már nagyon halovány emlék volt csak. Az hamar feltűnt, hogy szentképek, bibliai jelenetek vannak a falakon, hogy egy idősebb pap ül - egyedül - a főasztalnál és hogy nagyon sok az idős ember. Hamar rájöttünk, hogy egy, az egyház által fenntartott menedékházba kerültünk. Ennek ellenére lehetett sört kérni vacsora után és általában érezhettük magunkat úgy, mint igazi vendégek egy igazi hotelben - de a hely szelleme ezt mégsem tette lehetővé.

[caption id="attachment_158" align="aligncenter" width="300" caption="A szállásunk kívülről. Zsoltiék ablakát a hűlni kitett sörökről könnyen fel lehet ismerni."][/caption]

A levest a vacsorához, majd a hidegtálakat mosolygós, nagyon fiatal (mint megtudtuk, 16- 18 éves) egyházi iskolás lányok szolgálták fel. A következő három napban ők hozták az ennivalót, takarították a szobáinkat, sürögtek forogtak mindenfelé. Ha a Padre kiment az ebédlőből, azonnal a CD-játszóhoz rohantak és egy Back Street Boys lemezt kezdtek el hallgatni, erre énekelve-táncolva szedték le az asztalokat. Ittunk egy FORST nevű alig közepes sört, majd elkezdtünk bepakolni. Jó késő lett, mire minden a helyére került. El is határoztuk még, hogy másnap pihenünk, csak a Garda tavat motorozzuk körbe, megnézzük a nevezetességeit - semmi hajtás.
3. nap

Carbonare di Folgaria - Folgaria - Mori - Torbole - Malcesine - Torbole - Mori - Folgaria -Carbonare di Folgaria 130 km

Reggel arra ébredtünk, hogy szakad az eső. Elég elszántak vagyunk, de egy ilyen felhőszakadást nem vállalhatunk már induláskor. Szerencsére egy barátunk épp a Garda tónál nyaralt, Lazise-ben, felhívtuk, mi újság ott. Elmondása szerint 25 fok és felhős, de már száraz idő. Reménykedni kezdtünk. Szóltunk azért a hotelmanager-mindenes fiúnak, hogy itt ebédelünk. Meglepődött, azt hitte, minden nap itt eszünk. Lementünk reggelizni. Minden étkezés csöngőszóra indul. Ekkor vonul be a Padre. Mindenki állva marad, imádkozunk közösen, majd ha a Padre leült, akkor mi is leülhetünk. (Reggel ez igazából annyiban módosult, hogy mindenki misén van fél7-től, és csak utána, fél nyolckor lehet reggelizni, csengőszóra.)

[caption id="attachment_160" align="aligncenter" width="300" caption="Reggeli kicsit álmosan "][/caption]

Az összes többi étkezéssel ellentétben, a reggeli meglehetősen szerény. Persze, a vajas zsemle tejeskávéval nem rossz dolog (lekvár, méz, nutella is volt, de nem szeretem), csak jóféle szalámikról álmodozik az ember olaszhonban.

Ebédig szétnéztünk a házban, kicsit a parkban, pakolásztunk a szobánkban - tulajdonképpen hamar eltelt az idő. Csöngettek, lementünk, imádkoztunk, ettünk, indultunk. Kicsit még szemerkélt és át kellett jutnunk a Paso di Sommo 1341 méter magas hágóján. Nagyon jóminőségű úton, gyönyörű helyeken kellett mennünk. Sok, a térképen sem szereplő, apró falu keskeny főútján mentünk végig, volt ahol olyan keskeny volt még a főutca is, hogy lámpa irányította a váltakozó irányú forgalmat.

A szép házak között egyszer csak előbukkant egy hegyoromra épült vár, annyira épen és szépen, mintha ötszáz évet visszamentünk volna az időben. Megálltunk egy kicsit fényképezni. Később megálltunk egy kicsit tankolni, hiszen legutóbb még valahol bőven Ausztriában tankoltunk utoljára.

[caption id="attachment_162" align="aligncenter" width="300" caption="Vár útközben, Calliano környékén "][/caption]

Az idő egyelőre kegyes volt hozzánk, nem esett az eső, sőt, kezdtünk átmelegedni. Különösen azért, mert hihetetlen forgalom volt a tó körül. Nagyon sokat álltunk a dugóban. Néha kicsit szemerkélt, de 18-22 fok volt, nem fáztunk és gyorsan száradtunk. Hamar rájöttünk azonban arra, hogy ma nem fogjuk megkerülni a tavat. Igaz, a tó hivatalosan csak 52 km hosszú (összehasonlításképpen: a Balaton 72km), tehát maximum 150 km motorozás lenne körbejárni - mégis lehetetlen volt abban a dugóban. Autóval odaindulóknak üzenem: egy árva szabad parkolóhely sincs arra. A hegyes-sziklás partba vájt utak miatt nem is tudnának kialakítani túl sokat, de ami van, az vagy valakié, kerten belül, vagy foglalt.

[caption id="attachment_163" align="aligncenter" width="300" caption="FJR a Garda tónál - ezért mentünk"][/caption]

Egy kanyarban egyszercsak elénk tárult a tó látványa: gyönyörű. Gyorsan odatettem a motoromat egy portré erejéig. Egy kicsit a nap is kisütött, a kedvünk is megjött attól, hogy elértük voltaképpeni úticélunkat. Ha föntről nézzük a tavat, a bal oldalán indultunk el dél felé. Elég nehezen lehetett haladni, de úgyis folyamatosan a tavat bámultuk, ami a hegyek, a felhők, az árnyékok függvényében mindig más-más arcát mutatta. Megálltunk egy szabadstrand-szerűségnél és lementünk a partra. Volt nálunk ugyan fürdőcucc, de valahogy nem nagyon akarózott belemenni a vízbe. Persze, Szabolcs fürdött volna, de csak ő.

[caption id="attachment_164" align="aligncenter" width="300" caption="Szabi a tóparton "][/caption]

Innen hívtuk a barátainkat, hogy merre vannak. Néhány kilométerrel lejjebb, Malcesineben egy felvonó tövében voltak éppen, a kilátást készültek megnézni. Megbeszéltük, hogy akkor ott találkozunk. Pár perc alatt odaértünk, szerencsére nekünk nem kellett 2,5 euro-t fizetni a parkolásért kétóránként, mint nekik, a motorosparkoló egy fa tövében ingyen volt. Ittunk együtt egy kávét, beszélgettünk egy kicsit és beláttuk, hogy innen már csak visszafelé mehetünk, nem fér bele a napba az útiterv. Az viszont még belefért, hogy az út túloldalán lévő közértben sört és üdítőt vegyünk, kb. ötödannyiért, mint a szállásunkon.

Hazafelé eleredt az eső. Egyre jobban esett, ahogy közeledtünk a hágó felé. És a hőmérséklet is egyre csökkent. A hágó csúcsán már csak 11 fokot mutatott az FJR műszere, és sajnos ez a 11 fok meg is maradt hazaáig. (Nem véletlen, hogy Folgariaban nyáron is üzemel a focipálya méretű jégpálya.) A sör hűtése viszont ezzel megoldódott: ment az ablakba, amit nem bírtunk azonnal meginni.

A vacsorai csöngetésre otthon voltunk. Kiteregettük a motoroscuccot, amit lehetett, bár én nem nagyon bíztam abban, hogy 11 fok külső és mondjuk 16 fok belső hőmérséklet elég lesz ahhoz, hogy minden megszáradjon. Megbeszéltük, hogy imádkozunk a jóidőért, hiszen ennél közelebb nem nagyon lehetünk Istenhez.
4. nap

Carbonare di Folgaria - Rovereto - Villa Lagarina - Aldeno - Romagnano - Mezzolombardo - Molveno - Ponte Arche - Riva di Garda - Limone sul Garda - Riva di Garda - Mori - Folgaria - Carbonara di Folgaria 200km kereken

Erre a napra grandiózus terveink voltak: elindulunk észak felé, a főúttal párhuzamos kis hegyi utakon, aztán balra be a hegyekbe, a végcél majd Ponte környékén a Paso di Tonale lesz. Aztán ha belefér még az időbe, a Paso di Stelvio-t is megtámadhatjuk. Kb. 5- 600 km motorozás a legszebb tájakon. De a terv csak terv maradt.
Az út amúgy hihetetlenül szép volt. Szenvedtünk az esőtől, ami gyakorlatilag az első fél óra óta kitartóan esett, de fenséges látványt nyújtottak körülöttünkalattunk- fölöttünk a felhők, a hegyek és a patakokkal jól ellátott völgyek. Egyre jobban fáztunk, végig 12-14 fok körül volt a hőmérséklet - és lassacskán mindenünk vizes lett. Kezdetben nagyon bíztunk benne, hogy eláll - de sajnos nem így lett. Szakadt.

Az első komolyabb állomásunk a Lago di Molveno nevű gyönyörű tó volt. (Az idevezető út egyébként igazi motoros paradicsom lehet száraz időben, úgyhogy én még jövök erre, az biztos.)

[caption id="attachment_165" align="aligncenter" width="225" caption="Lago di Molveno - igazi paradicsom"][/caption]

Amit itt megfigyeltem (és tetszett) itt nem nagyon voltak külföldi túristák. Mintha ezt a helyet az olaszok maguknak akarnák megtartani, legalább nyáron. Ez nekem bejött - meg a hely is, ami így egy újabb lehetséges helyszín egy nagyobb nyaraláshoz.

Nem sok képet csináltunk, elegünk volt az esőből. Arra gondoltunk, hogy hátha ma is jobb idő van a Gardatónál, nézzük meg. Bár felhívtuk Marcit, aki ott volt, szerinte “überkaki” idő van arrafelé is, úgy szakad, hogy a safari parkban nem látott ki a kocsi ablakán - mi mégis elindultunk arra. Ott legalább tegnap meleg volt. Hátha jobb lesz, mint itt.

[caption id="attachment_166" align="aligncenter" width="300" caption="Molveno. Álomszép hely. "][/caption]

Néhány eltévedéssel végül elmotoroztunk a Garda tóig, ez alkalommal a túlsó parton haladtunk. Persze, az eső elemi erővel tombolt, egyedül a félig fedett alagutak jelentettek némi enyhülést. Ez az oldal kevésbé volt lakott, elég sokáig mentünk, amíg valami településfélét találtunk. Ideje volt ebédelni, de a többiek nem nagyon akartak csöpögő ruhával bemenni sehova. Persze, errefelé nyilván láttak már ázott motorost, úgyhogy bementem az első szimpatikus pizzériába. Nagyon kedvesek voltak, segítettek elhelyezni a sisakot, a kabátokat. Kezdtem jól érezni magamat, Csokonai szavaival élve: egy híját esmértem örömimnek még: pisilni kellett. Nagyon.

Rohantunk is Szabival a WC-hez: egyiken Signori a másikon Signore felirat volt.Semmi más. Sem egy kalap, sem egy hímnem-ikon. Semmi. Melyik itt a férfi??? Nem nagyon volt kedvem/erőm/időm gondolkodni. Bementem, pisiltem (piszoár nem volt, de ott nem mindig van, kis helyeken). Attila is követte a példánkat. Zsoltinak közben volt ideje kifigyelni, hová mennek amúgy a férfiak - ő volt az egyetlen közülünk, aki nem a női wc-ben intézte a dolgát. Ráadásul most már megint nem emlékszem, hogy melyik melyik, de ha legközelebb Olaszországba megyek, előre felkészülök ezekből, az biztos.

Innen hazafelé vettük az irányt - nem volt értelme tovább ázni. Így is vagy 50 km kalandtúra várt ránk. Itt mondom el, hogy az olasz kisvárosokban - falvakban van egy nagyon jó találmány. Egy táblára ki van írva: verde con 50 km/h. Ez, mint rájöttünk azt jelenti, hogy ha 50-nel megyek, a következő lámpa zöld lesz. Ha gyorsabban, akkor piros. Így időben az kifizetődőbb, ha 50-nel megyek végig a településen. Arra is oda kell figyelni, hogy esetleges lemaradásokat ne ilyen mért szakaszokon próbáljunk behozni, mert a szabályos elölmenőknek zöldjük lesz, nekünk meg piros - tehát csak nő a távolság köztünk. Szerintem ez egy nagyon okos találmány - minden magyar kis faluban be kellene vezetni.

Ez a nap messze nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Otthon egy félórás forró zuhany és némi paplan alatt melegedés után nekiálltunk megszárítani a felszerelésünket, de lehetetlen volt. Zsolti bőrnadrágja olyan nehéz volt, mintha ő is benne lenne, nem maradt száraz kesztyűnk, bakancsunk.

[caption id="attachment_167" align="aligncenter" width="300" caption="Nadrágszárítás. Még jó, hogy Attilánál volt hajszárító."][/caption]

Persze, fűtés ilyenkor nincs, hazafelé a hágótól már csak 9 fok volt (gondoltam, menni kell innen, még pár nap és havazni kezd). A szobákban a páratartalom nagyon megnőtt - viszont kicsapódott mindenen, ami hidegebb volt a levegőnél. Érdekes volt, így mindenünk vizes lett, az is, amit nem is vittünk aznap magunkkal. Ablakot nyitni nem volt erőnk abban a dermesztő hidegben. Meg is született az elhatározás:
Ez így nem mehet tovább, összepakolunk és holnap a legrövidebb és leggyorsabb úton hazamegyünk.

[caption id="attachment_168" align="aligncenter" width="225" caption=" Kesztyűszárítás "][/caption]

[caption id="attachment_169" align="aligncenter" width="300" caption="Zsolti pólója - pedig esőruhában volt egész nap."][/caption]

5. nap

Carbonare di Folgaria - Levico - Borgo - Bieno - Paso di Brocon - Canal S. Bovo - Imér - Fiera - Paso di Cereda - Ágordo - Forno di Zoldo - Paso Cibiana - Valle - Lozzo - Paso di Mauria - Ampezzo - Tolmezzo - Resiutta - Saletto - Sella Nevea - Paso di Predil - Szlovén határ - Bovec 360 km

Felébredtem éjszaka valamire és kinéztem. Nem hittem a szememnek. Gyönyörű, hideg, csillagfényes éjszaka volt. Arra gondoltam, ha most nappal lenne, milyen szépen sütne a nap. Meg arra, hogy biztosan nem is ébredtem fel és esik az eső. Aztán reggel tényleg szikrázó napsütésre keltünk. Gyorsan akasztottam ki a teraszon a nedves kabátokat, nadrágokat, hogy amíg reggelizünk, addig is száradjon. Amit nem vettünk fel, azt mind szépen begyömöszöltem a dobozba, összepakoltam kettőnk holmiját úgy, hogy már csak indulni kelljen. Semmiképpen nem maradunk tovább. Kellemes meglepetés volt, hogy a szállás ára attól függött, ebédeltünk-e. Így 97 euró lett fejenként a három nap - étkezéseinkkel együtt. Szerintem nagyon méltányos...

[caption id="attachment_170" align="aligncenter" width="300" caption="Jól motorozható utak "][/caption]

A reggelinél azonban valahogy mindenkinek motorozhatnékja támadt. Hosszas tanakodás után kitaláltuk a megoldást: megyünk haza, de nem egyből, Attila tanácsára előbb kicsit megállunk Szlovéniában, Bovec-ben. Ez így mindenkinek tetszett, az útvonalat gyorsan kijelöltük - mindössze öt hágó került bele. Felmálháztunk és már indultunk is. Az út első része helyenként megegyezett az idevezető úttal, de nem bántuk, mert jól motorozható, nem túl forgalmas, gyönyörű tájakon átvezető aszfaltcsík volt ez. Magáról az útról nagyon nehéz írni. az egyetlen baj az volt, hogy viszonylag lassan haladtunk, mert lépten nyomon meg akartunk állni fényképezni. Percenként tárultak elénk a pompásabbnál pompásabb látnivalók, az idő ragyogó volt - ilyen élményekért indultunk el, ez az, amiért érdemes ilyen messzire elmenni. Teljesen “felmálházva” mentünk, hiszen a szállásunkat végleg elhagytuk. Mégis olyan könnyedén ment minden.

[caption id="attachment_171" align="aligncenter" width="225" caption="Az étterem bejárata"][/caption]

Mezzanoban ebédeltünk, a La Lontra nevű étteremben. Ez a hely volt az egyik legkellemesebb meglepetés utunk során. Nagyon éhesek voltunk már, de a kicsi falucskákban ahol jártunk, csak csupa kávézó és bár volt. Olaszországban késő délután nem nagyon vannak nyitva az éttermek, tehát ideje volt valami rendes helyet találni.

[caption id="attachment_172" align="aligncenter" width="300" caption="Mezzanoban "][/caption]

Némi kérdezősködés után egy Bar - Ristorante felé irányítottak minket, ami egy jobbfajta kocsma volt. Addigra a “konyha” szót már megtanultam olaszul, úgyhogy megkérdeztem az öreg csapost, hogy merre menjek. A bárban 3-4 ember lézengett, a faluban alig láttunk teremtett lelket - nem számítottunk semmi jóra. A csapos a bár túloldalán lévő ajtóra mutatott. Itt egy kicsike utcára jutottunk. Én nem, de Attila meglátta a faajtón a feliratot: Ristorante. És tényleg. Bementünk. Egy illatos, kellemes, szép, igazi falusi étterembe jutottunk - ahol alig volt szabad asztal. Gyakorlatilag tömve volt. Kedvesek, gyorsak, aranyosak voltak - és hihetetlenül finoman főztek. Mint kiderült, az egész egy hatalmas panzió, ami az utca alatt össze is van kötve a bárral - elegáns és modern a belseje.

Itt lehet részletesebben olvasni róla.

Igazából hiányzott is az utunkból egy ilyen igazi, nem túristáknak szánt, kellemes falusi étterem. Ajánlom mindenkinek, érdemes kipróbálni.

Minden hágónál, szebb hegycsúcsnál megálltunk pár percre fényképezni. Igyekeztünk kerülni a soksávos, forgalmas utakat, így sikerült olyan csodákra bukkannunk, amilyenekre amúgy soha. Ilyen volt például az a domboldal, ami tele volt frissen nyíló crocus-szal. Ez a tavaszi virág az első, ami nyílik a nagy hidegben, február vége felé. Hogy mit csinált augusztusban, a hegyekben, azt nem tudom. De szép volt.

A hegyek között nagy, völgyeket átszelő hidakon, meredek domboldalakon mentünk, helyenként egészen gyalázatos minőségű utakon. Nagyon sok volt a kiránduló, a gyalogos, a bringás - meg az egyszerű autós piknikező. Nagyon kellett figyelni, hogy nehogy elüssünk valakit. Néha megálltunk fotózni, de ezt egyre ritkábban tettük.

[caption id="attachment_175" align="aligncenter" width="300" caption="Temető útközben"][/caption]

Nagyon kellett sietnünk, mert erősen sötétedett. Kezdett bizonytalanná válni, hogy elérjük Szlovéniát. Viszont olyan jó, tempós volt az utolsó szakasz, hogy sikerült behozni valamennyit a lemaradásunkból. A határral szinte párhuzamos úton hatalmas síparadicsom, menedékházak, alagutak - és egyre kevesebb rendes település. Nagyon sokáig mentünk, míg elértük a határt. Itt nem kértek sem útlevelet, sem igazolványt, csak menjünk. Sem az útminőségen, sem a tájon nem látszott meg, hogy Szlovéniában vagyunk. Egyedül a falvak házai változtak, a feliratok és az emberek.

[caption id="attachment_176" align="aligncenter" width="300" caption="Egy ritka kép"][/caption]

Már este nyolc is elmúlt, mire Bovecbe értünk. Attila lakott ott egy télen az egyik apartman házban, oda bementünk, hátha akad valami szállás. Egy melegítős férfi jött le a lépcsőn a kiabálásunkra. Angolul kérdeztem: Itt lakik vagy itt dolgozik? “Én vagyok a tulajdonos” - mondta büszkén. Mint kiderült, helye nincs, de másnak sincs. Rafting főszezon van, nem hiszi, hogy bármilyen szállást találunk ma estére. De keressük meg a tourist office-t a falu központjában, még 15 percig nyitva van, ott esetleg segíthetnek.

3 perc alatt ott voltunk. Kedvesek voltak és segítőkészek, de szállást nem nagyon tudtak. Az adatbázisban találtak 2 betöltetlen helyet, de az egyikre még vártak valakiket. A másik is visszaszólt: mehetünk, megoldja valahogy. Már majdnem 9 óra volt, körülöttünk bezárták az irodát.

Egy idős nő várt minket a meglehetősen gyéren megvilágított utcán. Megmutatta, hogy hova parkoljunk a motorokkal, majd megmutatta a szállást. Borzalmas volt. A többszintes ház legalsó szintje volt, gyakorlatilag a garázs, a kazánház és a pince volt berendezve. A fal penészes volt, a bútorok ócskák. De legalább száraz volt, meleg és olcsó. Nem nagyon volt más választásunk. Mi Szabival önként elmentünk abba a szobába, ami mindössze egy ágyból állt - faltól falig. A garázs padlóján vetkőztünk, a dobozokra tettük a ruhákat. Elfértünk.

A vacsora azonban még hátra volt. Mivel ránk fért egy sör, gyalog indultunk vissza a központba. Rengeteg bár és étterem volt, mind tele emberekkel. Találtunk egy hatalmas teraszos éttermet. Tetszett, bementünk. Mivel szabad asztal nem volt (legalább 150-200 vendég volt bent), megkértek, hogy igyunk egyet a bárban és szólnak, ha felszabadul a hely. Fél sörnél sem tartottam még, mikor már leültettek.

Megkaptuk az étlapot. Megdöbbentő volt. Én még ilyen választékkal életemben nem találkoztam. Itt lehet csemegézni belőle. Fantasztikus kajákat ettek körülöttünk is, úgyhogy jónak tűnt a dolog. Szabi Pizzát kért, én pisztrángot erdei gombákkal, Zsolti is pisztrángot választott. Attila valami vadhúsba vetette bele magát. Fantasztikus volt minden, megkoronázta a napot. Hihetetlenül jól főztek. Hatalmasat ettünk, életem egyik legjobb étterme, ez biztos. Ha valaki arra jár ne hagyja ki. Aztán hazagyalogoltunk. Épp elég fáradtak voltunk ahhoz, hogy ne érdekeljen a környezet. 5 perc múlva aludtunk.

6. nap

Bovec - Tarvisio - Villach - Graz - Fürstenfeld - Rábafüzes - Veszprém - Budapest 583 km

Az utolsó nap reggele egészen jól indult. 6 körül felébredtem magamtól, néma csönd volt, Szabi ott szuszogott mellettem, más hang nem hallatszott. Aztán mintha valaki az emeleten zuhanyozni kezdett volna. Vagy az ablaktól jött a hang? Nehéz volt megkülönböztetni, hiszen a föld alatt voltunk. Az a valaki azonban csak nem hagyta abba a zuhanyozást. A csobogás csak erősödött. Már biztos volt, hogy szakad az eső.

[caption id="attachment_177" align="aligncenter" width="300" caption="Esik az eső Szlovéniában"][/caption]

A melegvíz hamar elfogyott, a jókedvünk is gyorsan párolgott. Zsoltiék “szobájában” volt TV, így onnan tudtuk, hogy ebből ma nem nagyon lesz napsütés. Szörnyű idő volt, semmi kedvünk nem volt elindulni. Vártunk. Közben arra gondoltunk, hogy ma este már otthon, pihepuha ágyban alszunk. Ez hatotott. Elhatároztuk, hogy megreggelizünk a városban (a 15 eurós szállásdíjban nem volt reggeli) és utána nekivágunk. Reggelizőhelyet nem találtunk, de egy nagyobb önkiszolgáló boltot igen. Ott vehettünk helyben készült, finom szendvicseket, tejet, üdítőt. Jó volt. A bevásárlókocsikat fedő műanyagtető alatt megettünk mindent, ha valakinek kocsi kellett, vagy azt hozott, azt mi intéztük. Így még asztalunk is volt - kocsikból. (Nem pénzbedobós volt a rendszer, így nem kerestünk a munkánkkal semmit.)

Reggeli után nem sok választásunk maradt, mint elindulni. Először egy benzinkutat kerestünk, aztán visszafordultunk az olasz határ felé. Szállásadónk óva intett attól, hogy ilyen időben a Vrsic hágón át egyenesen Ausztriába menjünk. Nem nagyon értettük, hogy miket beszél, de ezt megfogadtuk. Sosem tudjuk meg, hogy jobban jártunk-e így.

[caption id="attachment_178" align="aligncenter" width="300" caption="Felhőben Szlovénia hegyei "][/caption]

A tegnap még oly szép szerpentinek vizesen életveszélyesekké váltak, a táj alig látszott a felhőtől, amiben motoroztunk. Hideg volt és barátságtalan minden. A gumijaim is aggasztó állapotban voltak, esőben nagyon veszélyes volt a sima első gumi.

Az első faluban Attila megállt, behúzódott egy utazási iroda eresze alá. Nem nagyon akarózott neki tovább menni. Alig 20 perce jöttünk, gatyáig elázott, a csizmájában előre - hátra folyt a jéghideg víz, nem látta az utat a vizes sisakban - elege volt. Kicsit nekünk sem ártott a pihenés. Rábeszéltük, hogy menjünk tovább, ennél rosszabb nem lehet. Vizesen még nehezebb volt visszaülni a vasakra. Nagyon reménykedtünk, hogy a hágó másik oldalán teljesen más időjárás fogad majd. Az eső nagyon szépen lemosta az utat, végül is nem is csúszott olyan nagyon. Viszont az egyik alagútban az úton lévő nedves kosz nagyon megijesztett: legalább 10 méteren át kattogott az ABS, mire lelassultam annyira, hogy be tudjam venni a kanyart a végén. Izgalmas volt, amit Szabi is megérzett, mert mikor kiértünk, azt kiabálta a fülembe: ha nincs ABS ugye most feltöröltük volna ezt az alagutat?

A hegy másik oldalán volt 3 perc, amíg nem esett, aztán viszont igazi záporszerű vízözön zúdult a nyakamba. Elértük az autópályát. Matricavásárláskor megbeszéltük, hogy egy kb. 110-es tempót tartunk a vizes aszfalton is, hogy haladjunk. Erre mindegyikünk motorja alkalmas. Amíg nagyon esett és úszott az autópálya a vízben, meg is felelt ez nekem is, de amikor már csak éppen nedves volt az út, szerettem volna gyorsabban menni. Nem terveztünk megállást, csak hajszoltuk a vasakat hazafelé. Graz előtt kb. ötven kilométerrel kisütött a nap.

[caption id="attachment_179" align="aligncenter" width="300" caption="Felhőben Szlovénia hegyei "][/caption]

Beálltam gyorsan egy pihenőhelyre, mert meg akartam beszélni a többiekkel, hogy menjünk gyorsabban. (Az én órám szerint 100-at mentünk a teljesen száraz autópályán, 18 -22 fok melegben.) A pihenő mindenkinek jól jött: meg kellett szabadulnunk az esőruháktól, ki kellett facsarni a vizet a bőrkesztyűkből, levenni a vizes pulcsit, zoknit. Szabi szerencsére megint száraz maradt mögöttem.

Innen már elég jól haladtunk, 140 körüli tempóval hamar a magyar határhoz értünk. Előtte még megálltunk Fürstenfelden megenni a maradék szendvicsünket a Billa-ban vett üdítőkkel. Ekkor már 30 fok meleg volt - mindenünk gőzölgött.

A 8-as utat sosem szerettem. Helyenként alattomosan nyomvályús, nehéz rajta előzni, sok a lakott terület és a rendőr. Mégis kevesebb, mint 2 óra alatt túl voltunk rajta. Székesfehérváron szétváltunk, Zsolti nem akart autópályán menni ebben a jó időben, Attila és én viszont már alig vártuk, hogyhazaérjünk. 6 óra körül megérkeztünk. Fáradtan, de élményekkel telve. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk a túra alatt, de mindent összevetve nagyon szép 6 nap volt. Tudom, hogy vissza kell még menni ide, mert ez a világ egyik legszebb része.

Költségek: Üzemanyagra 13 557 Ft-ot és 126,79 Euro-t költöttem, ez összesen kb. 46 457Ft a 2373km-re.
Szállásra személyenként 137 Euro ment el a 6 nap alatt, ez olyan 35 600 Ft. Ebben benne volt az olaszországi étkezések többsége is. Kajára nem sok ment el, igyekeztünk költséghatékonyan dönteni, de nem kihagyva a hely szellemének megfelelő ételeket.

Jim32

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.