Hogyan szállítsunk utast a motorunkon

Minden motoros életében eljön az a pillanat, amikor valamilyen külső, vagy belső kényszer hatására úgy dönt, utast fog szállítani.
Lehet hogy egy rutinos motorosnak triviálisak az itt leírtak, de sosem árt tanulni és ismételni.
Az utassal motorozás, felelősségteljes döntés, hisz innentől kezdve összekötjük magunkat az utassal egy kétkerekű fémdarabon.
Mindkettőn minden mozdulata hat a közös járműre, nézzük végig mire érdemes felkészülni és odafigyelni.

Saját tapasztalatból is meg kell erősítenem, hogy hihetlenül kellemes és jó dolog utassal motorozni, megosztani az élményeket, együtt állni szemben a természettel, de azért egy kis felkészülést is igényel, remélem ebben a segítenek az alábbiak.

A motor felkészítése: 1. Az érvényes forgalmival rendelkező motorok nagy része fel van készítve utas szállításra (ülés, lábtartó, kapaszkodó), csak ilyen motorral szállíts utast.
2. Nézd át a motor használati utasítását, mit javasol a gyártó utas szállítás esetére.
3. A rugózást és a keréknyomásokat állítsd be az előírások szerint, 2 személyes használatra,
4. Figyelj arra, hogy ne haladjátok meg utassal, csomagokkal a motor maximális teherbírását.

A vezető felkészülése: 1. Az utas valójában egy második aktív motoros lesz a közös vason, a biztonsági és motorozási utasításokat követnie kell.
2. Az utas az extra súly és a mozgásai miatt a motor minden jellemzőjére ki fog hatni (gyorsulás, lassulás, kezelhetőség)
3. Ha gyereket szeretnél motoroztatni, jól gondold át, lába leér-e a lábtartóra, kapaszkodni tud-e és képes-e már azt felfogni, hogy ez egy veszélyes dolog és a meggondolatlan mozdulatoknak, kellemetlen következményei lesznek? (Vagy mehet a gumipók, ugye Jim? :) )
4. Gyors elindulásnál elhagyhatod az utasod és hirtelen gyors megállásoknál, készülj fel, arra hogy le fogja fejelni a bukósisakodat. :)
5. Az elindulás nagyobb gázadást és jobb kuplun
gkezelést kíván.
6. A fékezésnél készülj fel arra, hogy a fékutad megnő, és intenzívebb fékezéseket követel, egy ugyanakkora távolságon történő megállás, mint „üres” motorral.
7. A nagyobb súly a motor hátulján használhatóbbá teszi a hátsó féket.
8. A kanyarodásoknál készülj fel az extra súlyra, másképp fog kanyarodni a gép alattad.
9. Tarts nagyobb követési távolságot.
10. Az oldalszélre sokkal érzékenyebb lesz a motorod, szeles időben erre is figyelj.
11. Ami neked szórakoztató lehet - egykerekezés, stoppi, örült szlalom a forgalomban- , nem csak veszélyes, hanem egy életre elveheti az utas kedvét a motorozástól és tőled is. ;)
12. Ha megtanulsz utassal motorozni, úgy hogy ő is kényelmesen érzi magát, hidd el, az utas nélküli motorozási tudásod is rengeteget fog fejlődni.

Az utas felkészítése: 1. Az utas legyen elég nagy ahhoz, hogy elérje a lábtartót és a kapaszkodókat.
2. Készítsd fel,hogy mit fogtok tenni és hogy a meggondolatlanság veszélyes következményekkel járhat.
3. Az utas viseljen megfelelő protektorokkal ellátott motorosruhát, csizmát, kesztyűt és természetesen megfelelő méretű bukósisakot.
4. Tarts az utasnak egy rövid „utas tanfolyamot”, főleg ha még nem ült mögötted
5. Az utas fogadja el, hogy ő is vezetője a motornak és közös felelősségetek a biztonságos motorozás.

Általános biztonsági megfontolások: 1. Mielőtt utassal motorozásra adod a fejed, tanuld meg kezelni a motorod és sajátítsd el a defenzív vezetési gondolkodást. (Olvasd el cikkünket a biztonságos motorozásról is.)
2. Gyakorold a megfelelő gáz és kuplungkezelést alacsony sebesség mellett is, és a normális és a vészfékezést utassal együtt, valamilyen elhagyott helyen, pl. egy szép nagy üres parkolóban.
3. Gyakorold a kanyarodást és fejleszd a kanyarodási képességed utassal is.
4. Képzeld azt, hogy láthatatlan vagy és még vadásznak is rád. Rendkívül defenzíven vezess..
5. Amíg az utasod nem szokta meg a motorozás lehetőségeit - gyorsulás, lassulás, kis helyeken manőverezés, kanyarokban bedöntés -, addig különösen figyelj rá, érezze jól magát ő is és élvezhesse a motorozást veled együtt.
6. Az előzésekre hagyj nagyobb helyet.
7. Mindig légy készen arra, hogy egy szelesebb szakasz következhet, ami megdobja a motorod.
8. Kerüld a nagy sebességet és a nagy lapra döntéseket.
9. Fékezéseknél mindig készülj fel arra, hogy az utasod le fog fejelni. :)
10. Az utas felszállása előtt indítsd be a motorod és csak a felszállás után hajtsd be a kitámasztót. Az utas a kitámasztó felőli oldalról szálljon fel
11. Megállásnál az utas csak az után szálljon le, ha már áll a motor és kihajtottad a letámasztót.

Rövid „utas tanfolyam”: a. Minden motoros védőruha megfelelően legyen az utason és tudja kezelni a bukósisakot, kesztyűt és a ruhát (zsebek, szűkítők).
b. A motoron ülve, fogja a vezető csípőjét, derekát, vagy a motoron kialakított kapaszkodókat.
c. Mindig tartsa a lábát a lábtartón, még megálláskor is.
d. A kezét és a lábát tartsa távol a forró és a mozgó alkatrészektől.
e. Fordulókban, kereszteződésekben figyelje ő is a forgalmat és az utat, több szem, többet lát.
f. Kerülje a hirtelen mozdulatokat, körbefordulásokat, ezzel nagyon kellemetlen pillanatokat okozhat a vezetőnek
g. A motorra fel és leszállást csak azután kezdje meg, ha a vezető erre rábólintott
h. Lassú haladásnál a motor a leginstabilabb, ilyenkor, ha lehet minden nagyobb mozgást, kerüljön.
i. A kanyarokba az utas viselkedjen úgy, mint egy „zsák krumpli”, ami oda van kötözve, ne „segítsen” kanyarodni, a motort a vezető döntse be. Kanyarban ne hajoljon ki, a vezető nem számít arra, hogy más beljebb vagy visszább dönti a motort.
j. Ha nagyobb bukkanón, gödrön halad át a motor, az utas átterhelhet a lábtartóra és kicsit felemelkedhet ültéből, ezzel csökkenti a huppanó hatását.

Ha rutinos vagy, vagy épp rutintalan, de vannak a témában ötleteid, vagy kérdéseid, írd meg nyugodtan a hozzászólásokban, vagy emailben számunkra.

A bejegyzés trackback címe:

https://turamotorosok.blog.hu/api/trackback/id/tr512368334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása