Nehezen lehet kibírni a hosszú téli hónapokat motorozás nélkül, ezt mindnyájan éreztük már. Éppen ezért mi elterveztük, hogy egy kicsit kirándulunk télen is. Én személy szerint pár éve Thessalonikiben jártam késő ősszel, nagyon irígyeltem a rengeteg motorost. Akkor gondoltam rá először, hogy milyen jó is nekik, olyan helyen laknak, ahol egész évben motorozhatnak. Később, amikor konkrét terveket kezdtünk szőni a barátaimmal, én egyből Görögországra gondoltam. Felmerült persze Olaszország - az Alpok olasz részét egészen jól ismertük, de délebbre még nem merészkedtünk. Igazán jó idő meg csak nagyon délen van. És Olaszország arrafelé télen sem olcsó. Spanyolország ideális lenne, de több napos út közúton - ennyi időnk és pénzünk pedig nincs.

Leültem hát a számítógép elé, és csak úgy találomra odaböktem a térképre valahova. Igazából egy olyan helyet kerestem, ami egy fenékkel végigveztethető Pesttől, de már elég jó délen van ahhoz, hogy ne legyen hideg. Thessalonikiben már voltam autóval, ahhoz viszonyítottam. Így esett a választás egy Volos nevű nagyvárosra, vagy a környékére. Sosem jártam ott, elkezdtem szállásokat nézni a környéken. Kicsit meglepett, hogy síterepeket is találtam, de ez nem vette el nagyon a kedvemet. Kétnaponta néztem a yahoo weather-en, hogy milyen idő is van arrafelé. Elég megnyugtató volt. A wikipédia is enyhe telet írt arra a környékre, ez is egy fontos információ volt. Van egy görög származású kollégánk - külsősként dolgozik nekünk - őt is megkérdeztem. Kicsit leesett az álla, hogy pont Volos érdekel - a nagyapja ugyanis épp ott él. Nagyon kedvesen segítettek ezután olcsó szállást találni ismerős panziósnál, a várostól nem messze, a tengerparton. Ez jó jel volt.

Először Karácsony előttre terveztük az indulást, 1 hét és pont szentestére hazaérünk. Ez sajnos több ok miatt nem jött össze. Ebből csak az egyik volt az, hogy olyan utánfutóra, amiben fix sínek vannak és van fix oldala is, nem megy fel egy FJR. Túl széles a motor, nagyon kiállnak oldalra a kipufogók-bukógombák, stb.

Januárban az időjárás sem volt jó, meg sok volt a munka is. Így lett február első hete a végső időpont.

Az indulás/odaút

Az igazság az, hogy eléggé felkészületlenül mentünk el. Én gyakorlatilag még nem vezettem autót utánfutóval, nem is értettem rendesen a felszereléshez. Szerencsére Zsolti tudta, hogy hogyan kell felerősíteni egy motort egy utánfutóra. Eljött az édesapja is, - a bérelt futó kiverte az autómban a biztosítékot, ő találta meg és cserélte ki, hogy legyen egyáltalán világításunk. Közben Zsolti kicsit átnézte a kábeleket és kijavította a hibát. Késő estig tartott mindez, majdnem végeztünk, mire a harmadik útitársunk is megérkezett.

Felraktuk a két motort, aztán nekivágtunk. GPS-ünk csak a magyar határig volt, sem Szerbiát, sem Macedoniát nem ismerte egyik sem, de Görögországban is csak a főútvonalakat. A határon elég nehéz ilyen csomaggal átmenni, bár a szerbek nem akadékoskodtak semmit. Alig volt forgalom, 1-2 helyen ott állt a fehér Peugeot 307-es rendőrautó, de nem bántottak minket. Sikerült olyan 120-130 körül tartanunk a tempót, amire nem is számítottunk.

Sokkal rázósabb volt a macedón határ. Minden jármű minden papírját elkérték, bescannelték, vizsgálgatták. A jó drágán bérelt utánfutó zöldkártyája 1 napja lejárt, izgultunk is miatta rendesen, de nem vették észre. Majdnem egy órányit álltunk miattuk, de végül is átmehettünk. Macedóniában van egy autópályaszakasz, ami a helyekben megy. Szét is válik a két irány, középen a hegyekkel. Csak így olyan érzésem van folyton, mintha a szembesávban mennék.

[caption id="attachment_200" align="aligncenter" width="300" caption="Valahol Macedóniában. Mínusz 4 fok, köd, hajnal. Gyakran ellenőriztük a hevedereket."][/caption]

A görög határ egyszerűbb volt, bár ott is alaposan megnéztek mindent. Visszajutottunk az EU-ba. Itt már világos volt, a külső hőmérséklet is emelkedett (Szerbiában +9 és -4 között volt minden, Macedóniában főleg mínuszok, itt már végig 0 fok fölött maradt a hőmérő.) Felváltva vezettünk Zsoltival.

[caption id="attachment_201" align="aligncenter" width="300" caption="Kész, Zsolti nem bírta tovább. Egy benzinkútnál motorra pattant."][/caption]

Thessaloniki után már a tengerparton haladtunk, egyre szebb volt a táj, a leanderek vadon nőttek az út szélén. Tetszett. Kisütött a nap, csillogott a víz, meg is álltunk pihenni egy ki-csit.

[caption id="attachment_202" align="aligncenter" width="300" caption=" Első és egyetlen pihenőnk"][/caption]

Délután értünk Volosba. GPS nélkül elég nehéz volt megtalálni az utcát, ahol ismerősünk nagypapája lakott. Mégis, mintha zsinóron húztak volna, valahogy egyből odamentünk. Igaz, a telefonban nagyon pontosan elmondott mindent. Hibátlanul beszélt magyarul, 30 évet élt nálunk. A város egy Pilio nevű félsziget legvédettebb részén van. Annyian lakják, mint Székesfehérvárt, de sokkal-sokkal nagyobbnak tűnik. Innen már a nagypapa navigált. Beült és elvezetett minket a félsziget üdülő-övezetében található szállásunkra, kb. 20 km-re a város központjától. Platanidia a hely neve, de ez sokat nem mond. Egy leágazás a főútról a partra, ahol strand, kikötő, éttermek, üzletek vannak - nyáron. Az út mentén apartmanházak, mind zárva, kivéve azt az egyet, ahova mentünk.

[caption id="attachment_203" align="aligncenter" width="300" caption="A szállásunk"][/caption]

Nagypapa bemutatta a há-ziakat, segített 1-2 kérdést tisztázni, majd elment a közeli kis telkére kertészkedni. Mi leszedtük a motorokat (beindítottuk Calverét egy Macedóniában vett bika-kábel és a kocsi segítségével), még kerültünk is egyet a faluban. Lementem a partra is egyet fotózni.

[caption id="attachment_204" align="aligncenter" width="300" caption="Gyönyörű volt a tenger."][/caption]

A falu helyiek által lakott része a főút mellett volt, kb. 1km sétányira. El is indultunk gyalog, gyönyörködtünk az éppen érő narancsokban, a kopár lombhullatók között zöldellő pálmákban - aztán visszamentünk a kocsiért. 12 fok volt, de kezdünk fázni. Ott fent volt egy étterem, ami nyitva volt, egy kocsma, ami szintén, meg 1-2 élelmiszerüzlet. Megva-csoráztunk, beültünk a kocsmába egy kicsit recinázni - kiderült, van internet. Egy régi gépen, de a kábelt átdughattuk a notebookba. Nem voltunk elvágva a világtól többé. Legalábbis azt hittük. Már útközben kitaláltuk, hogy az első utunk a Meteorákhoz vezet majd, úgyhogy egy térképen gyorsan megterveztük, hogy merre is megyünk.

36 órája voltunk már talpon, ebből 16-ot vezettünk - az első nap egy hatalmas alvásban végződött. Állítólag vacsora előtt még volt melegvíz. Utána már nem. Viszont volt tévénk - csupa görög és török adókkal. Nekem itt valahol filmszakadás következett.

Vasárnap

Platanidia - Volos - Mikrothieves - Farsala - Karditsa - Trikala - Meteora - Kalambaka - Deskati - Ellasona - Tirnavos - Larissa - Melia - Volos - Platanidia - 412 km

Reggel igyekeztünk időben felkelni - hidegvízben zuhanyozás után nem is volt olyan nehéz. Gondoltam, a felhős idő miatt nem melegítenek a napkollektorok, de majd estére jobb lesz. 7-8 fok volt, kicsit többre számítottam, de a hőérzet ennél jobb volt sokkal. Jól beöltöztünk, tettem egy extra pulcsit a tanktáskába, felültettem Zsoltit hátra és elindultunk első görögországi túranapunkra. A szállásunk és a nagyváros (Volos) között az út a tengerparton kanyargott végig.

[caption id="attachment_205" align="aligncenter" width="300" caption="Útközben"][/caption]

Sokszor megtettük, de mindig nagyon tetszett. A görögök nem nagyon ismerik a sebességkorlátozás fogalmát. Hihetetlen tempóban száguldoznak, ha lakott területen belül 70 alatt mégy, letolnak az útról. Normálisan 50-es táblánál 80-90 a tempó, országúton meg ami a csövön éppen kifér. Calvernak nagyon bejött ez a mentalitás. Tény, hogy hamar hozzá lehet szokni és nem is tűnik veszélyesnek.

Mikrothieveshez hasonló út vezet a tengerparton, csak talán kevésbé forgalmas. Hibátlan útminőség, sok kanyar, egy-két gyorsabb szakasszal. Itt elhagytuk a tengerpartot és a szárazföld belseje felé fordultunk. A táj nem volt túl változatos, de nem is volt rossz, kb. mint Zalában vagy Somogyban - dimbes-dombos, sok enyhe kanyarral, gyér forgalommal. Hónapok óta először motorozhattunk rendesen, fülig vigyorral döntögettük a vasakat a szántóföldek-mezők között. Egy elágazásnál megálltunk 2 percre, gyorsan felvettem a tartalék pulcsimat, mert nagyon hideg volt a motoroskabátban. Másnaptól a téli dzsekimben motoroztam, igaz, protektor nincs benne, de nem fáztam többé. A falvakban rengeteg pálma, narancs és citromfa, jellegzetes befejezetlen görög házak. Nem nagyon lassítottunk le, hogy nézelődjünk.Trikala után már látszott, hogy komolyabb hegyek következnek, ezeket el is értük Kalambaka-nál. Innen 2 úton is el lehet jutni a Meteorákhoz, mi persze a távolabbit találtuk meg. Én már harmadszor jártam ott és a másikra akartam eljutni, de így sem volt rossz. Szenzációs, kanyargós szerpentin vezet fel a kolostorokhoz, sajnos az épp aktuális útfelújítások miatt sok helyen porosak, sóderesek voltak, de tetszett így is. Hihetelenek ezek a hegyek, annyira valószerűtlenek, hogy aki nem látja élőben, el sem tudja igazából képzelni. Van 1-2 hely a világon, amit mindenképpen látni kell, nálam ez az első ötben benne van. A Szent István kolostorba mentünk be - ezt ismertem régebbről, tudtam, mi van benne. A parkolóban persze magyarul kínáltak DVD-vel, utikönyvvel. Utóbbiból vettem is egyet, de otthon kiderült nem ér semmit. Azt a kevés szöveget, ami benne van, valami free webes fordítógélppel fordították - tehát nem lehetett érteni. Azt terveztem, hogy majd a parkolóban szendvicsezünk - de nem volt ott a büfés. Hiába, február 3.-a van.

Annyi előnye azért volt a téli időpontnak, hogy nem volt tömeg. Nyáron egy hosszú emberfolyam megy fel a kolostorba vezető lépcsőkön, az út néhol egy embernyire szűkül, meg kell állni - csak a bejutás lehet 40-50 perc. Most a tündőnk szabott csak gátat a feljutás tempójának. Hihetetlen egy világ, ami bent fogad minket, olyan nyugalom és méltóság, amit tényleg nehéz máshol megtalálni. A táj gyönyörű, percekig csak álltunk a korlátnál és néztünk lefelé. Jóval alattunk egy csapat varjú körözött. Sosem láttam még őket így fölülről. Zsolti csinált 300 képet. Egy-szerűen nem bírta abbahagyni a fotózást.

[caption id="attachment_206" align="aligncenter" width="300" caption="A képen éppen eláll a lélegzetem."][/caption]

[caption id="attachment_207" align="aligncenter" width="300" caption="A szomszédos kolostor. Sok van belőlük."][/caption]

Legalább másfél-két órát elnézelődtünk ezen a hihetetlen helyen. Kezdtünk nagyon megéhezni, ezért a hegyről lefelé menet beültünk az első nyitvatartó tavernába. Görög salátát és sült húsokat kértünk - ez utóbbi bárányból volt. Volt valami kolbász is, amiben zöld növényi részek is voltak - helyi specialitás - azt nem ajánlom senkinek. Én sem bírtam meg-enni.

[caption id="attachment_208" align="aligncenter" width="300" caption="Kolostor belülről"][/caption]

Az étteremnél még egy nagy esemény történt: helyet cseréltem Zsoltival. Sosem voltam még utas a motoromon - meg úgy egyébként sem - és nem is hittem, hogy valaha is fel merek ülni hátulra. Most megtettem. Az első pillanattól kezdve halálfélelmem volt, pedig Zsolti talán az egyetlen, akire rá merem bízni az életem. Más világ van ott hátul, ha valaki nem próbálta még, viszem egy kört szívesen.

[caption id="attachment_209" align="aligncenter" width="300" caption="A halál kamrája"][/caption]

Kalambaka-tól egy kicsit (14 km-t) még északra mentünk, majd letértünk kelet felé, Deskati irányába. Kicsit kanyargó-sabb volt az út, mint a délelőtti szakasz (meg is bántam gyor-san, hogy hátraültem), de a táj is szebb volt. Hihetetlen kisvárosok vannak arra, olyan meredek völgyekben-hegyeken, ahova nálunk nem építenének még bástyát se. Nem nagyon álltunk meg, csak egy benzinkút melletti majdnem üres kis kávézóban, egy kávéra. Jó volt. A helyiek rábeszéltek, hogy az új utat válaszuk Larissa felé, tetszeni fog. Igazuk lett. Olyan volt, mint a 2/a Katalinpuszta környékén, csak kb. ötvenszer akkora. Kicsit el is szállt az agyunk a tökéletes aszfalt és a hibátlan kanyarok láttán. Nekem hátul akkorra már mindegy volt, megszoktam a helyzetemet és igyekeztem segíteni a pilótámnak. Larissa egy nagyváros, eltartott egy darabig, amíg átverekedtük magunkat rajta. Utána viszont hiba volt Melia felé menni - ez gyakorlatilag egy közepes minőségű, teljesen egyenes utat jelentett Volosig. Itt legalább kipróbálgattuk, milyen utasként a hatvanról kétszázra gyorsítás, illetve milyen érzés ilyen tempónál hátul, kiszolgáltatva ücsörögni. Nem olyan rossz, de elöl jobb.

Vacsorázni bementünk a szállásunktól kb. 10 km-re levő Agria-ba. Találtunk egy nagyon szimpatikus, tengeri élőlényeket árusító éttermet. Nagyon finom halakat ettünk, meg persze a szokásos görög salátát. Az autóm már útközben is hülyén viselkedett, de ekkorra már üresben gurulva úgy csattogott, mint ami szét akar esni. Azon gondolkodtam, beviszem valami helyi szervízbe, mert féltem, mi lesz, ha tényleg szétesik a visszaúton. Nem vittem, nem is baj, mert itthon teljes váltó és kuplungcsere lett - szerencsére garanciában. Egy hétig volt szervízben ezért a kocsim, Görögországban ennyi időnk nem is volt.

Vacsi után még beültünk a szokásos helyi kocsmánkba útvonalat tervezni. Meg internetezni, bár ez nekem akkor nem sikerült.

Hétfő

Platanidia - Volos - Mikrothives - Almiros - Pteleos - Gilfa - KOMP - Aghiokambos - Orei - Agh. Anna - Chalkida - Thiva - Lamia - Mikrothives - Volos - Platanidia    520 km

[caption id="attachment_210" align="aligncenter" width="300" caption="A motorok a kompon. Hatalmas hajó volt"][/caption]

Ez volt talán a legmozgalmasabb napunk. Igyekeztünk korán - 9 előtt - elindulni, mert sejtettük, hogy sötétben fogunk hazaérni. Az út első szakasza az autópályával majdnem párhuzamosan, dimbes-dombos-kanyargós vidéken vitt Gilfa-ig, ami egy kicsi kikötőváros. Az útminőség nem volt olyan jó, mint eddig, bár még FJR-rel is élvezhető volt. Ami engem nagyon zavart, az az útmenti olajfák alatt található olajfolt. Pár hete potyoghatott le a termés, amit az autók széttapostak, mostanra csak a folt maradt. Nem tudom, hogy mennyire csúszott, de nem akartam kipróbálni. Sokáig mentünk olajligetek között.

A kikötőben - 11.00-kor - kompra szálltunk. Illetve akkor indult a komp. 6,5 Euro volt a jegy 1 motor és 2 felnőtt számára. Ez a téli díjszabás. Tetszett. Negyven perc csendes hajózás után Evia szigetére jutottunk át, ami egy hatalmas sziget a szárazfölddel párhuzamosan, hosszan elnyúlva.

[caption id="attachment_211" align="aligncenter" width="300" caption="A vasból készült fedélzet nagyon csúszott"][/caption]

Legalsó csücske már Athén vonala alá ér, éghajlata pazar - csodálatos virágos-leánderes-pálmafás tengerpart, közte hegyek. A közepe táján majdnem összeér a kontinenssel - itt több hídon is át lehet jutni. Ez volt a célunk, de a lehetőségek közül a hosszabbik - nyílt tenger felé vezető, majd a hegyeken átvágó - utat választottuk. Nagyon jó volt az út, szerpentin szerpentin hátán, tapadtak a gumik a 16-17 fokos melegben, sütött a nap - igazi örömmotorozás volt. Szentül megfogadtam, hogy ide én még eljövök, annyira jó volt. Forgalom alig, kátyút nem is láttunk. Helyenként poros volt az úttest, de nem volt nagyon zavaró a dolog. Kép nem is nagyon készült, mert meg sem álltunk. Illetve egyszer, tankolni, aztán fél óra múlva azért, hogy Calver visszamenjen a kúton felejtett tanktáskáért. Becsületére legyen mondva, nagyon hamar megjárta oda-vissza.

Chalkida városánál lehetett átjönni a hídon. A Meteoráknál bevásárolt útikönyv egy szép nagy hidat mutatott, mi nagy nehezen, a forgalomban jó 40 percet araszolva egy icipici hídon jöttünk végül át. Innen Thiva-ig az út megint maga volt a motoros paradicsom. (És én itt megint hátul ültem.) Sima aszfalt, hihetetlen szerpentinek, 30 km tömény kanyargás. A város még téli álomban volt - alig volt nyitva étterem, annak is a terasza befóliázva, hogy ne fázzunk. Nagyon jót ebédeltünk - fejenként nem egészen 6 euróért! Viszont mire befejeztük, már 4 óra körül járt az idő. Körülbelül 300 kilóméter volt még hazaáig, úgyhogy elhatároztuk: elveinket feladva autópályázunk.

Nos, itt az autópálya is egy kicsit más. Úgy kanyarog, mint az M3 Gödöllő környékén, követi a tenger vonalát. A táj gyönyörű, mert hol éppen a havas hegyeket láttuk, hol a tengerpart szikláit, hol egy picike szigetet a vizben. Sok helyen van lekorlátozva a sebesség (egy kilencvenesnél bele is szaladtunk a kamerás rendőrbe olyan 180-nal, de egyáltalán nem törődött velünk. Nem volt rajta sárga mellény, így mire kiszúrtam, már el is hagytam majdnem). Mindent összevetve azért elég húzós volt az a 300 km. A végén már nagyon untam. Izgalmat csak az okozott, hogy megelőztünk egy villogó rendőrautót (agyaltunk egy darabig, hogy mi legyen, de lehúzódott. Mint ahogy az is lehúzódott, akit később Calver 130-cal ért utol a 70-es táblánál. Ilyenkor mit kell tenni? Megelőztük azt is.)

Teljes sötétben, fél nyolc után értünk haza. Nagyon jó volt ez a nap. Mentünk a Seafood-kajáldánkba Agriába és aludtunk. Az idő kezdett borongós lenni, melegvíz továbbra sem volt. Viszont a nagypapa hozott nekünk kb. 20 kg friss narancsot a kertjéből, úgyhogy vettünk egy jó nagy narancsfacsarót és ettől kezdve csak frissen facsart narancslevet ittunk. Még a visszaútra is tudtunk csinálni egy másfél literes üveggel.

Kedd

Platanidia - Kala Nera - Argalast - Neohori - Propan - Tsagarada - Mouresi - Agios Ioannis - kicsi tengerpartozás - Anilio - Makrirahi - Hania - (Sípálya!) - Portaria - Volos - Platanidia - Strofilos - Pinakates - Vizitsa - vissza Platanidia      180km

Nekem ez a nap, ez a motorozás tetszett a legjobban. 180 km, amiben jó, ha 200 m egybefüggő egyenes volt! Az volt a terv, hogy bebarangoljuk azt az icipici félszigetet, ahol a szállásunk is van. Az ötlet onnan jött, hogy már napok óta néztük a havas hegycsúcsot a fejünk felett - kizárt, hogy ne vigyen fel út oda. Tetszett volna az is, hogy kiülök a félsziget legcsücskére fényképezni, de ez aztán nem jött össze. Helyette volt jobb.

Elindultunk tehát az utcánk végén jobbra, a félsziget vége felé. Azt gondoltuk, hogy logikusan majd megy végig út a tengerparton. Egy darabig ment is, de aztán bekanyarodott a félsziget belseje, a hegyek felé. Ez valahol Abovos környékén volt. Innen szerintem a föld egyik legjobb motoros útvonala következett: kanyar kanyar hátán, friss, sima aszfalt, gyönyörű, csillogó tenger a háttérben. Igaz, ekkor még az éjszakai eső miatt az út vizes volt, tehát nem mentünk nagy tempót. (Ez is csak azt jelenti számomra, hogy jövőre újra el kell menni oda és végigmenni ideális körülmények között.) Innen még amúgy is inkább fél-sziget által bezárt Pagasitikos öbölre láttunk rá. Én már alig vártam, hogy a gerincen valahogy átjutva a keleti (napos) oldalra jussunk és az Égei tenger végtelen vizét láthassuk. Eléggé vaktában mentünk, a térképünk nem volt valami részletes. Beértünk egy nagyobb településre, Argalasti-ba. Traktorok, nyüzsgő, dolgozó emberek, szép főtér, templomok. Leszálltunk és elkezdtük böngészni a térképeinket.

Önkéntes segítségünk

Hirtelen nagy nyekergéssel egy Citroen kacsa fékezett mellettünk, kipattant belőle egy kedves, vékony ősz hajú hölgy - és tökéletes angolsággal segíteni akart. Mint kiderült, német, csak szereti ezt a helyet és nyugdíjasként ide költözött a férjével. (Remek ötlet, megjegyzem magamnak!). Elmondtuk, hogy nagyjából mit is terveztünk úticélnak. Időnként kérdezett valamit görögül a környező emberektől, mutogatott a térképen - és mi elindultunk valamerre. Egyszóval sokat nem segített - minden jószándéka ellenére. Végül is visszamentünk az egyik nagyobb elágazásig és keletnek fordultunk. Az út csodálatos volt, teljesen új, ka-nyargós aszfaltcsík. Rajzolni sem lehetne szebbet.

Egyszer csak olyan tájra értünk, mintha a holdon járnánk. Tudtuk, hogy nyáron nagy erdőtüzek pusztítottak Görögországban, de ennek nyomát most láttuk csak először. Jó sokáig ilyen kiégett területen mentünk. Lehet, hogy a tűz miatt, de az aszfalt teljesen új volt. Finom, sima, száraz - igazi élvezet.

Szomorú, kiégett táj

Hamarosan megláttuk a fél-sziget túloldalát. Elbűvölő táj - a háttérben az Égei-tengerrel. Szinte egyszerre álltunk le fotózni. Azt kell azonban mondjam, hogy a fényképek alig valamit adnak vissza abból az élményből, amit ez a látvány nyújt.
Calver a csúcson

Nem érezni a magasságot, nem érezni a tenger végtelenségét, a hegyek nyugalmát, a virágok illatát. Ide el kell menni és meg kell tapasztalni, mert ezek a képek csak információt adnak - élményt nem.

Itt volt egy kb. 2 kilóméteres szakasz, ami nem volt túl jó minőségű, árnyékban vizes, helyenként macskaköves. Utána viszont megint egy vadonat új szakasz tekergett kígyóként a domboldalban.

A kávézó egy részlete

Nemsokára megálltunk Mouresiben egy kávéra. (Ettünk is valami olajban sült édes rétestésztába csavart izét, ami elég jó volt.) A terasz befóliázva, az étteremben kandalló, a kandallóban tűz - és képek a falon a régmúlt híres nagy havazásairól. Igen zord tud itt is lenni a tél - lehet, hogy nekünk csak szerencsénk volt? Február eleje, 14 fok, napsütés - mit akarunk még?

Lementünk a tengerhez, Agios Ioannis-nál. Narancsfa, pálmák, kavicsos, kristálytiszta tengerpart. Itt is pihentünk egy kicsit. (És innen megint utas voltam. A hegyre visszavivő szerpentin embert próbáló volt. Meg a többi is:-))

Ember a vízben!

Ettől kezdve csak motorozgattunk, amerre az út vitt. Egyre hűvösebb lett, feltűntek az első hófoltok. Persze, megálltunk hülyülni egy kicsit - ekkora hó idén otthon nem volt.

Ha tudtuk volna, hogy a hegytetőn sípálya, havas háztetők, kocsma előtt a hóba állított lécek, snowboard-ok várnak ránk, meg sem állunk itt. Pedig így volt! 25 perce még a tengerparton, a pálma alatt hűsöltünk. Hihetetlen világ ez! Hania a síparadicsom neve. (Igen meredeknek látszott a pálya, nem biztos, hogy le mernék rajta jönni.) A térkép szerint mindössze 1470m magas a hozzá tartozó csúcs.

Síparadicsom Volos fölött - Hania Beteszek ide egy térképrészletet, az út persze még kanyargósabb a valóságban, de talán valamennyire tudom vele érzékeltetni, milyen vidék is ez. Csak kanyar, semmi más. Szerencsére szinte nulla forgalom - lehet motorozni kedvünkre.

Térképen is izgalmas

Portaria-n keresztül visszaértünk Volosba, innen a szokásos úton hazamentünk. Szédültünk a folyamatos kanyargástól, facsartunk egy kis narancslét - és máris mehetnékünk támadt. Calverrel motorra pattantunk és felmentünk a közvetlenül mögöttünk húzódó hegyre tekeregni egy kicsit. Szép idő volt, gyönyörű volt a tenger - szinte végig látni lehetett, ahogy csillog a napfényben - húztuk a gázt és élveztük a motorozást. Mivel nem tudtuk, hova lyukadunk ki, Vizitsa-ból visszafordultunk, pedig ha egy kicsit továbbmegyünk, más úton is hazajuthattunk volna.

Kedvenc képem az utolsó motorozásról

Este a szokásostó eltérően egy másik étterembe ültünk be, de megint nem sikerült csalódnunk a görög konyhában. Azt hiszem, akik ilyenkor is nyitva vannak, azok a helyiek törzshelyei - nem véletlenül. Egyszerűen nem lehet gyenge éttermet kifogni. Az idő viszont kezdett elromlani.

Szerda - Hazaút

Szakadt az eső. Itt volt az alkalom, hogy megnézzük Volos-t. Nagyon szép kis város, hangulatos terekkel, hihetetlen mennyiségű étteremmel, kávézóval, kis üzlettel. Gyakorlatilag minden nyitva van - de a tél ellenére a délutáni sziesztát tartják. Tehát kb. kettő és öt között nem lehet vásárolni. Cserébe viszont este későn még bármelyik boltba be lehet menni. Találtunk kávézót, ahol volt ingyen WiFi - persze gép nem volt nálunk. Sétáltunk egyet a mólón meg az óvárosban. Mivel ha itt esik, a páratartalom miatt legalább két nap, mire rendesen felszárad, elhatároztuk, hogy este hazamegyünk. Visszamentünk a szállásra, összepakoltunk, feltettük a motorokat az utánfutóra.

Tipikus volosi utcakép narancsfával és pálmával

Ez a templom áll a főtéren

Már sötét volt, amikor elindultunk. A kocsi iszonyatos hangokat hallatott, attól féltünk, bármelyik pillanatban széteshet a váltója. Nem szívesen maradtam volna ott emiatt. (Mint tudjuk, egy Toyota nem csinál ilyet:-))

A tengerpart egy részlete - alul mind étterem

A határokon most sokkal simábban átjutottunk, mint idefelé. Igaz, a görög-macedón határon vásárolgattunk a duty free-ben vagy egy órát, mert ott elhagytuk az EU-t. Így valóban olcsóbban lehetett vásárolni a szokásosnál. Van ott minden: márkás ruha, cipő, cigi, játék, italok. Jó sok metaxát és bort vásároltunk össze, kihasználva az autóval menő motoros túra előnyeit.

Sötétben mentünk végig. A tájból szinte semmit nem láttunk. Fárasztó volt nagyon.

Reggel értünk Pestre, hulla fáradtan. Visszavittük az utánfutót és ezzel vége lett a kalandnak. Jövöre megyünk megint!

Jim32

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.