Sokat gondolkodtunk a nyaraláson, hogy lehetne a kellemeset a hasznossal összekötni és motorral megoldani, de azért ne legyen a lemegyünk Horvátországba és kész jellegű.

Azt találtuk ki, hogy Montenegróban, vagy Albániában fogunk nyaralni. Aztán telt múlt az idő és sajnos fogyott a társaság, változott az időpont. Nehéz már ennyi embernek jó időpontot találni ebben a megbolondult világban. A négy motor, nyolc emberből, egy motor két ember lett.

Ketten, asszonnyal vágtunk neki a túrának, akkor még úgy gondolva, hogy majd a fent említett országok közül valamelyikben töltjük a nyaralás - számomra - unalmas részét.

De lássuk, hogy is lett:

0. nap Budapest - Pécs ~ 210 km

08.03-án lementünk Pécsre, hogy a családi kötelességeknek is eleget tegyünk, túl mozgalmas nem volt, de tesztelhettük a frissen beszerelt intercom-ot, ami jól bírta a gyűrődést (teszt később lesz róla).

Indulásra készen

1. nap Pécs - Dubrovnik ~630 km

Dia:

Budapest helyett, Pécsről indultunk reggel 8 órakor. Eszék helyett Dakovót választotta az én Drágám. Dakovónál eltereltek minket, amit előszőr nem hittünk el a zsákutca táblák ellenére sem, de tévedtünk ezért kb. 1 órát csúsztunk. Este 9.15-re értünk Zatonba, ahol az első lehetőségnél kivettünk egy szobát. Ja, és volt egy motoros városnézés Mostarban is előtte (japán turista módra, készítettem két fotót), és egy rendőrös incidens is, ahol lyukat beszélve a BIH rendőr hasába, végül pénzbírság nélkül haladhattunk tovább.

A kanyar után stoppoltak a rendőrök

Had:

Viszonylag időben sikerült elindulni, jól is haladtunk, jó volt a kinézett útvonal, egészen Dakovóig, ahol is valami felüljáró építés miatt, mindent lezártak és mehettünk körbe, szívtunk egy jó órát, főleg amiatt, hogy Dia nem hitt a tábláknak én meg annak, hogy a főútvonalat egy kőzúzalékos zerge csapásra terelik. Samac-nál elhagytuk Horvátországot és beléptünk Bosznia Hercegovinába.

Terelődünk

Hamar szembesülnöm kellett azzal, hogy az amúgy elviselhetően csúszós utakat, valami okos jó erősen felmarta, szinte Mostar-ig, vezette is helyettem a felmarás a motort, szuper volt. Néha az első és a hátsó kerék külön vájatban futott éreztem, hogy keresztbe megyünk egyenesen. :)

Mindjárt Mostar (felmarva)

Boszniában szokás szerint szedték az "adót" a rendőrök a turistáktól, ahol lehet mértek, vagy álldogáltak az út szélén, bele is szaladtunk egy kellemes alkudozásba (dupla záróvonal és járműforgalom elől elzárt terület), ahol kellemesen elbeszélgettünk a rendőrrel ő bosnyákul, én magyarul, mert bár látszott rajta, hogy érti az angolt, de nem volt hajlandó megszólalni. 100 €-t akart, én max 10-et szántam az akcióra, miután Dia minden csábítást megpróbált (Dear Mr Policeman, don't be so cruel és ilyen aranyosak), elüldögéltem a rendőrautóban, elmagyarázva neki, hogy amíg nem adja vissza az útlevelem, innen ki nem szállok, de szerencsére jött egy balek, aki bőven 100 fölött repült be, azonnal megkaptam az útlevelem és mehettünk tovább. :)

Megnéztük még gyorsan Mostart, amit a tehetségteleneknek, sikerült lebombázni a háborúban és mentünk Dubrovnik felé.

Bosznia egy gyönyörű ország, tele csodás természeti szépségekkel, de a háború teljesen hazavágta őket, látszik a fejlődés, de nem igazán exponenciális, pedig a hegyekkel, folyókkal lehetne mit kezdeni a turizmusban, főleg ha végre sikerült aknamentesíteniük.

A közlekedés nagyon hasonlít a magyarra, elég erőszakosak és nehéz előre jutni, a folyamatos korlátozások és záróvonalak miatt is.

Dubrovnik előtt akartunk megszállni Zatonban, mentünk vagy 3 kört mire lett egy kellemes szabad szoba.

2. nap Dubrovnik és Cavtat

Dia:

Városnéző teljesítmény túra a várfalon 35 fokban :) Dubrovnik lenyűgöző látványt nyújt, már régóta szerettem volna eljutni ide, hiszen Horvátország többi részében már többször jártam, de idáig valahogy sose jutottam el. Nem bántam meg. A többi gyönyörűséges, hangulatos horvát tengerparti városka mint pl. Pula, Trogir stb. után nem gondoltam, hogy Dubrovnik überelheti őket, méghozzá mennyire! Mindenkinek érdemes ellátogatnia oda! Már Dubrovnikban is és Cavtatban is megcsodálhattunk egy pár, - az Adriához már kötelező elemként megjelenő - vitorlást, yachtot és még hatalmasabb tengerjáró turista hajót is. Cavtatban különösen tetszett a kikötőben lévő hajópark változatossága, a luxusyachttól kezdve a minigumicsónakig mindent láttunk, amiről fényképet is készítettünk. :)

Dubrovnik főutcája Templom bejárat Cavtat

Este találtunk egy kedves kis éttermet és végre ettem a szokásos Adria-menümet: a grillezett kalamárit. Alig vártam már! Az első napok izgalma után végre eljutottunk odáig, hogy komolyabban megtervezzük a továbbiakat, ugyanis szokásunkhoz híven erre nyaralásra sem sikerült túl felkészülten elindulnunk. Úgyhogy kértünk a pincértől egy darab papírt, tollat és elkezdtük kidolgozni a részletes, tudományosan felépített itinerünket, melyet meg is örökítettünk... Köszi Wili a telefonos, Michelin route plan-es segítséget utólag is! :)

Részletes Itiner :)

Had:

Király volt, ismét megcsodálhattam ezt a gyönyörű várost, amelyet csodásan rendbe hoztak a háború után, annak ellenére, hogy hosszú ideig folyamatosan lőtték anno aknavetőkkel.

Képeslap

Tipp: Ha az akváriumnál felmentek a várfalra és menetiránnyal szembe indultok, akkor ingyenesen is megtekinthető a panoráma fentről. Persze erre csak akkor jöttünk rá, amikor már eljutottunk odáig, addig csak azt nem értettem, miért jönnek annyian szembe.

Az akvárium kihagyható élmény, ellenben a templomokba érdemes bemenni.

Dubrovnik után levezetésként átmotoroztunk még Cavtatba, amely egy csodás kisváros egy eléggé felkapott kikötővel.

3. nap Dubrovnik - Ulcinj (Montenegró) ~ 180 km

Dia:

Reggel arra ébredtem, hogy valami baj lehet, ugyanis folyamatosan zúgtak felettünk a repülőgépek, próbálgattam ébreszteni Krisztiánt, de Ő először meg akart győzni - ahogy szokta - arról, hogy rosszul hallottam, azok nem repülők, aludjak tovább. :) Aztán kinyitottam az ablakot és már a füstszagot is érezni lehetett. Hajnaltól ugyanis égett körülöttünk a domboldal és ezt oltották. Kicsit katasztrófa-turistáskodtunk, félelemmel vegyes áhítattal fotózgattunk, aztán összekaptuk magunkat és irány az ismeretlen: Montenegró. Úgy terveztük, hogy ott is eltöltünk pár napot, ha találtunk egy kellemes partszakaszt. Én titkon reméltem, hogy valami felfedezetlen gyöngyszem lesz az ország, és ott töltjük el a nyaralásunk további részét, kihagyva Albániát és nem lemotorozva a távoli Görögországba. Akkor még nem sejtettük, hogy nem így lesz...

Montenegróban úgy gondoltuk, hogy valahol a Kotori-öbölben fogunk megszállni, arról a vidékről hallottuk ugyanis a legtöbbet. Sokan dicsérték a vidéket, így hát elég nagy várakozással haladtunk Montenegró felé. Ahogy átléptük a határt valóban folytatódott a csodálatos vidék, jobbra a tenger, balra a fölénk magasodó hegyek kezdtek kibontakozni.

A Kotori - öböl

Az út azonban igen keskeny, mellette mindössze egy házsor (felette a meredek hegyoldal) és jobbra keskeny, strandolásra alkalmatlan vékony és köves partszakasz. De az a rengeteg mini sziget, mindegyiken egy-egy helyes épülettel, templommal igazán bájossá tette a partszakaszt.

Annyira élveztük a látványt, hogy úgy döntöttünk nem kompozzuk át a Kotori öblöt, hanem inkább végigmotorozzuk. Ez kb. plusz egy óra volt, mintha a helyiekhez hasonló kompolást választottuk volna, de abban reménykedtünk, hogy az út mentén találunk számunkra szimpatikus, nyaralásra alkalmas partszakaszt. Sajnos nem találtunk, ezért folytattunk utunkat a part mentén.

Többször megálltunk, próbáltuk pótolni a folyadékveszteséget, ami a tartós forróságban elkerülhetetlen. Azonban délutánra már olyan mértékben megviselt minket az időjárás, hogy elhatároztuk mindenképp keresünk valamilyen szállást itt, még ha csak egy éjszakára is. Végül elhagyva Sveti Stefan-t (távolról szép kis falucska, ezt sajnálom, hogy kihagytuk) Ulcinj-ban kezdtünk szállás után kajtatni, hisz ez az utolsó nagyobb város Albánia előtt. Ulcinj a tengerparton fekszik, hegyes dombos vidéken, ezért a várost eleve szerpentinen közelíted meg és aztán a házak is többemeletesek, teraszosak, ahogy a domboldalra építkeztek. A városban teljes a káosz, mindenki dudál, furakszik, megy amerre tud, az emberek hangosak, kiabálnak, kosz van, tele van nem túl bizalomgerjesztő "jóképű" emberekkel, és a luxusautók tömkelegében, az egész város olyan, mintha valahol az arab világban járnál, azzal a különbséggel,hogy mégsem arabok lakják. Van egyfajta bája, hangulata, de őszintén megvallva mi annyira nem kattantunk rá.

A "hangulatos" Ulcinj

Megálltunk és először helyiek próbáltak segíteni, ajánlgattak az egyik bácsi lakásában egy lepukkant szobát, melyhez 200 lépcső vezetett, 40 euróért. A lépcsőre fogtam, hogy inkább tovább keresgélünk... Már majdnem ott voltunk, hogy inkább Hotelben alszunk, amikor végre találtunk egy bizalomgerjesztőbb környéket és apartman házat, ahol a szoba ugyan 47 euró lett végül a parkolással és IFA-val együtt, de legalább biztonságosabbnak tűnt mind számunkra, mind a motor számára. Végre leszállhattunk a motorról és ledobálhattuk magunkról a "síruhát", ami a közel 40 fokban kezdett kicsit kényelmetlenné válni már. Aztán elindultunk felfedezni a várost. Mindenhol vadiúj luxusautók, rengeteg korzózó ember és autós is. Az autókból szól az erősen arabos beütésű zene, jóképű fiatalok ülnek benne és köröznek a városban (mivel egy körúton meg lehet kerülni a várost) néhol megállnak, felvesznek egy-két cicababát, meg további havert. Körbesétáltuk a várost, megnéztük a zsúfolt helyi heringneveldét (strandot), magunkba szívtuk a hely szellemét, aztán beültünk az étterembe, amit az apartmanos néni ajánlott. Amíg ott ültünk, volt olyan "menő" autó, ami ötször ment el előttünk. Úgy gondoltuk végül, hogy Ulcinj sem az a hely, ahol nyugodt, kellemes pihenéssel tudnánk eltölteni a nyaralásunkat.

Had:

Reggel Zatonban arra ébredtem, hogy óriási a forgalom, nem lehet ettől aludni, aztán az asszony közölte, hogy ezek tűzoltó repülők és helikopterek. Nohát. Mint kiderült 4 órakor kigyulladt a ház mögött a domb oldal és azt próbálják eloltani, amíg aludtunk a fél vidék leégett körülöttünk... Hmm. Mire felkeltünk kb 7 óra felé szinte végeztek az oltással.

A reggeli ébresztő

Az ilyen módon látványos reggeli után, málháztunk és irány Montenegró. Tele voltunk várakozással, sok jót olvastunk róla.

Hamar odaértünk a határra, Dia angol nyelvleckéi mellett repül az idő. :) Álldogáltunk egy kicsit a napon és be is jutottunk az országba. Az utak viszonylag jó minőségűek, de köszönhetően a turista szezon csúcsának a forgalom óriási, nehéz tempósan haladni. Körbe motoroztuk a Kotori öblöt, hátha meglátjuk álmaink nyaraló helyét (a feszültség oldása végett, nem láttuk meg). Az öböl csodaszép, ahogy a hegyvonulatok közé beékelődik a tenger felejthetetlen látványt nyújt. Az út az öböl délkeleti részén egy sávossá szűkül és csodaszép házak között kacskaringózik, kalandos. Innen megkezdtük újra az álomstrand keresését (amelyet egyszer Koh Phanangon találtunk), sajnos semmi jót nem találtunk, mindenhol kb. 30 ember/m2 volt a strandsűrűség. :( Egyszerűen nem értem mi az üdvözítő ebben, talán az elvegyülés lehetősége a masszában ősi vágya...

Egy tipikus strand

Sorba hagytuk el Montenegró tengerparti településeit, de mindenhol ugyanez volt a helyzet, egy reményünk maradt a legdélibb város Ulcinj. A város határában Tourist Office, no nézzük meg, van szállás, nem nézhetjük meg, fizessünk előre. Nohát-nohát, azért mi sem ma kezdtük, akkor keresünk magunknak szállást, irány a belváros. A főutca lezárva, kis hegyi utakon lopakodunk a főtér felé, szabadon értelmezve a táblák üzeneteit, ahogy azt a helyiektől láttuk. Persze mindenki tud valami kiadó "apartmant", egy kedves bácsi mutat is Diának valami igazán elkeserítőt 30 €-ért. Amúgy tőlük tudtuk, meg hogy a lezárás oka az volt, hogy valaki lábon lőtt valakit, mondat végi pont gyanánt, amit a helyiek nem súlyos konfliktusként írtak le, hisz csak lábon lőtte, meggyőző jelleggel. :) Gondoltuk akkor legyen hotel. Szerencsére a hotel előtt találtunk egy viszonylag normális szobát 40 €-ért (ami persze azért csak 47 lett a végére), mert a hotel legalább kétszer ennyi lett volna. Vacsora előtt sétáltunk a városban egyet, egészen arabos beütése van, koszos, hangos, bár a helyi lányok öltözetéért egy rendes arab országban megkövezték volna őket. Vacsora egy kellemes vendéglő teraszán, közben figyelhettük a köröző helyi vagányokat/maffiózókat svájci, német, amerikai rendszámú luxus autóikban, olyan Belgásan: ablakot le, könyököt ki, nagy király a hangerő...

Ha a német és svájci rendőrök itt tartanának egy razziát szerintem sok eltűntnek hitt autó meglenne, bár lehet hogy a rendőrök is eltűnnének.

Montenegró nem jött be, tovább megyünk, döntöttük el vacsora közben.

Az utak rendben vannak, a közlekedés elég erőszakos és viszonylag sok rendőr is van az utakon.

4 nap Ulcinj (Montenegró) - Lushnje (Albánia) ~ 250 km

Dia:

Ulcinjből másnap reggel tovább is indultunk Albánia felé. Az albán határ éppen épülőben volt, ezért már a határt is elterelve, földúton léptük át. Ez nagyjából előre is vetítette, hogy milyen útviszonyok várnak ránk. A tengerparttal párhuzamosan futó, a térképen legnagyobb főútként jelölt úton haladtunk, amely inkább hasonlított egy negyed- ötödrangú bevezető útra.

Fahíd a főúton (Albánia)

Néhol el-elfogyott alólunk ez is és murvás szakaszokon kellett átvergődnünk, de haladtunk. Aztán egy csomó helyen építkezéseket láttunk és ahogy elhagytuk a hegyeket, az utakat is építették. Egész pontosan autópályát építettek, de valahogy nem hasonlított arra. Az autópálya közvetlenül a házak mellé épül, mintha csak egy nagyobb főút lenne. A kapubejárók, garázsok közvetlenül az "autópályára" nyíltak, simán forgolódtak a járművek rajta és volt ahol átsétáltak rajta a gyalogosok. Néhol a keresztirányú forgalmat úgy oldották meg, hogy egyszer csak autópálya vége tábla, egy körforgalom, aztán autópálya tábla újra. Frappáns. Megnéztük Durrest (ahova eredetileg a két hetes nyaralásunkat terveztük) és megnyugodtunk, hogy nem vesztettünk semmit, sőt még jó, hogy így alakultak a dolgok és mégsem indultunk el ide az eredeti társasággal ahogy terveztük. Lett volna itt kétségbeesés azt hiszem...

Durres szépséges belvárosa

Meg kellett állnunk, hogy fordítsunk a térképen, de valahogy nem akaródzott, nem volt valami bizalomgerjesztő a város, de valószínű csak túlparáztuk. Végül egy rendőrőrs előtt álltunk meg biztos ami biztos, akkor megleptek minket az emberek és kérdezősködtek, fogdosták a motort meg ilyenek, de itt sem volt semmi atrocitás. Végül továbbhaladtunk, a cél az volt, hogy minél közelebb érjünk a Görög határhoz. Aztán beütött a krach. A hőségben nem bírtam tovább, hiába ittam minden megállónál húzóra egy-egy félliteres vizet/üdítőt, valahogy úgy néz ki mégsem tudtam elég jól pótolni a vízveszteséget és rosszul lettem. Albánia közepén. Király.

A Hotel

A legelső normálisabban kinéző út menti hotelnél megálltunk, hátha jobban leszek, ittam és pihentem, de nem lett jobb a helyzet. Végül Krisztián felderítette a terepet, és kivettünk egy szobát. Teljesen korrekt hotelszoba volt. A fürdőben ugyan nem volt zuhanytálca, csak egy összefolyó a közepén és így kellett zuhanyozni, de ilyet már láttunk, viszont mindehhez kb. bokamagasságban volt elhelyezve a konnektor (vajon milyen Eu-s szabványnak felelne meg? :)) de nem történt semmi baj. Megpróbáltam összeszedni magam, lementünk az éttermi részbe kajálni, és rendelni kézzel-lábbal a hölgytől, mert sajna még pár szót sem beszélt semmi idegen nyelven, így maradt a most mutasd meg játék. Fincsi, nagy adag kaja, aztán alvás, hátha holnapra jobban leszek.

Had:

Hajnali kelés ismét, úgy néz ki ez kezd szokásunkká válni. Málházás, irány a határ. A határra (Sukobin) kis utakon jutunk el, varázslatos volt a táj, a kis utak, a reggeli fények.

Reggeli út Montenegróban

Az albán határállomás éppen épül, ezért ízelítőt kaphattunk a későbbiekből, amikor is egy kavicsos ösvényen kellett begurulni. Jó gyerek módjára beálltunk a sorba, de messziről integettek, hogy a motor nyugodtan jöjjön előre. Nem volt macerás az átkelés, de 10 €-t legomboltak fejenként, valami adó címén én környezetvédelmire emlékszem, de azért az elég nagy röhej lenne, tekintve az ország állapotát és a környezethez való viszonyukat. A biztonság kedvéért még kértünk egy papírt a motor bevitelének tényéről, de szerencsére nem volt rá szükség. Az albán főút felüdülés volt Montenegró után, viszonylag széles, a forgalom elenyésző. Ahogy olvastam, nem olyan rég óta van egyáltalán KRESZ az országban, ennek ellenére szerintem nem volt vészes a forgalom.

Közlekednek

Nagy előnye a meleg éghajlat alatt élő népeknek, hogy jobban odafigyelnek egymásra, így amikor az ember indexelt és villogott párat, ha lassabb a tempó dudált is és rögtön hagytak helyet, hogy el tudjon menni, a szembe jövök is lehúzódtak. Indonéziában és Egyiptomban már gyakoroltuk ezt a közlekedési módot, így hamar belejöttünk itt is. Az albán két nap alatt össz-vissz 3 külföldi motorost láttam (mind GS-vel), 2 olaszt és egy lengyelt, szegény lengyelnek nem jött be a közlekedés 200 kilométeren kb. 1 órával lemaradt. :)

Alapvetően a forgalmat a logika és a józan ész irányítja, senki nem akar rosszat a másiknak (ellentétben kishazánkkal) és felkészültek a balesetek elkerülésére. Pár helyen "autópályát" is találtunk, ami azért erős túlzás, de különálló aszfalt csíkokkal rendelkezett, igaz simán megfordultak rajta, vagy szembe jöttek, emberek sétáltak át, illetve állatokat hajtottak keresztül. :) Sok ház feljárója közvetlenül az "autópályára" nyílott. Ezeken az útszakaszokon a pályát időnként körforgalmakkal tagolták, csak hogy aki eddig unalmasnak találta, az se essen kétségbe.

Nézzenek oda, autópálya!

Több rendőri ellenőrzést és trafit láttunk, úgy látszik ukázba van adva, hogy külföldit és drága autót ne állítsanak le, mert (szégyellem) sikerült egy 60-as táblánál, nyomomban egy sötétített zsír új merdzsóval, kb. 140-vel áthaladni, a trafis rendőr ránk se bagózott, hanem gyorsan kiintett egy rozzant albán kocsit. :)

Durrest megtekintettük, de sajnos ez sem az a hely, ahol 1 hetet el tudnánk tölteni, a tengerpart még tömöttebb mint Montenegróban és a szállások, csak a mennyiségre mentek, nem vágyam egy hetet egy 5-10 emeletes "turistagyárban" tölteni.

Tovább mentünk dél felé.

Durres után egy rendőrőrsnél ismerkedtünk egy picit a helyiekkel, amíg hajtottam a térképen, nagyon kedvesek voltak és eléggé csóválták a fejüket, hogy ezek a hülyék vajon mit csinálnak itt egy motorral.

Az útközben láttunk egy szimpatikus kávézót, ettünk, ittunk egyet és csodálkozva figyeltünk 2 modern bicajt, túrafelszereléssel.

Az autópálya már rég elfogyott útépítések mellett haladtunk, amikor Dia hardvere meghibásodott és kora délután meg kellett állnunk egy hotelnél, hogy pihenjen egy kicsit. Sajnos a pihenés nem segített, kénytelenek voltunk egy szobát is kivenni és beletörődni, hogy itt fogunk éjszakázni. A hely teljesen rendben volt, tiszta volt és az egész utazás legolcsóbb szállásának bizonyult (17 €/nap). Itt fogyasztottam a túra legjobb sörét a neve meglepő módon Tirana, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Best of Balkán sör

A hotel személyzete, rendkívül kedves volt, bár csak a kézzel-lábbal kommunikációra voltak hitelesítve, de jókat beszélgettünk. :) Pl: elmutogattam (még szerencse, hogy mindig király voltam activityben), hogy ennék valamit, kis fejcsóválás, konyhába be, kihoz egy szelet nyers húst, bólogatok, csodás, mosoly, kérdés jön, pom and szálád? jóhogy, újabb mosoly, leültem a söröm mellé, ki idő múlva kezdenek érkezni a tányérok kb 1 kiló saláta, annyi krumpli, amennyi egy családi ebédre elég lenne és 5 szelet óriási hús... Ejha, betermeltük, komoly megpróbáltatást okozott, de 3 €-ért megérte :)

Csendes csócsálás közben befutottak a kerékpárosok is, akiket korábban láttunk. A néni kapásból hozzám irányított őket, mondván én már úgyis mindent tudok :) Lebeszéltük a srácokkal, hogy a hely okés, mennyit kell fizetni és kiválaszthatják a szobát, oda adtuk nekik az összes kulcsot. A két srácról kiderült, hogy izraeliek, Portugáliából indultak bicajjal, onnan Spanyolországon - fr - it - hr - Montenegrón át érkeztek ide 5 hét alatt, de innen még továbbmennek Görögországba és Krétáról kompoznak haza... Huh, asszony itt rám nézett és közölte, hogy lehet, hogy én nem is vagyok akkora hülye és olyan megszállott. :)

A kezét tessék figyelni :)

Alvás.

5. nap Lushnje (Albánia) - Sivota (Görögország) ~ 320 km

Dia:

Reggel minden erőmet összeszedve újra felültem a motorra és csak az lebegett előttem, hogy nemsokára a görög tengerparton hawaiiozunk :) A hegyeken átvezető utat választottuk, láttunk mindent, kecskét, szamáron közlekedő albánokat, olajkutakat, feketén csörgedező tavat és olajtavat, tömérdek szemetet, építkezéseket, továbbra is főleg olasz rendszámmal közlekedő autókat és megint arra jutottunk, hogy az egyébként gyönyörű természetet, hegyeket-dombokat az emberek teszik tönkre mindenhol.

Juhéjj, itt a görög határ. Micsoda megkönnyebbülés, végre jók az utak is.

De már megint nagyon nagy a meleg. Alig bírom. Egyre nyűgösebb vagyok, hiába gyönyörű a táj, a szerpentinek egymást követik és nem akarnak elfogyni. Asszem itt szakadt el a cérna. A benzinkúton ahol megálltunk egy pihenőre tényleg elgurult a pöttyös. Utólag is bocsi Drágám...

Sivota az első napernyőkkel jelölt hely a térképen, talán itt jó lesz. Kicsit zsúfolt, ezért továbbmotorozunk, de a következő falvakban sem jobb a helyzet és elég távol vagyunk a tengertől is, ahhoz képest, hogy valami tengerparti szállás volt az álmunk. Vagy másfél órát motoroztunk, de végül elkeseredve visszakanyarodtunk és megpróbáltunk szállást találni. Sajna a tourist office-ban azt mondták, hogy a főszezonban vagyunk, így nem sok esélyünk van rá, hogy egy hétre találunk szállást. De ajánlanak egy hotelt egy éjszakára, másnap kerítenek egy studiót nekünk. Mit bánjuk mi már, csak végre had vegyük le a motorosruhát :) A Hotel Villa Maria csodaszép, bájos kis hotel, az úszómedence csak a miénk volt! Végre először pancsoltunk a nyaralásunkon!

Had:

A túra legszebb és legizgalmasabb útja, ide elszánt férfi társaságban mindenképpen vissza kell térnünk.

Reggelinél döntöttünk, legyen Görögország a nyaralás helyszíne, ezért nem a tengerparti úton folytattuk, hanem az Albánián keresztbe átvágó főúton. Albániában az olasz rendszám a divat és sajnos már nem minden autó Mercedes, eléggé elszaporodtak az egyéb márkák is, de az előzni tilos és feloldó táblája még mindig merdzsókat ábrázol.

A táblával ellentétben, már nem csak Merdzsók vannak

Tehát, tovább haladtunk és az út fokozatosan romlott alattunk, elérte a pesti átlagot, aztán az elfelejtett vidéki bekötő út szintjét is, ekkor már fent jártunk a hegyekben és a gyönyörű tájban gyönyörködve vettük a kanyarokat.

Az élményen még itt is sokat rontott a széljárástól függően újra és újra támadó rohadó szemét szag, már szinte megszoktuk, amikor az hasított belém, jé ez meg Százhalombatta "illata". Elértük az olajkutakat. Az út mellett, kis kutakkal szivattyúzták az olajat, a szemem sarkából valami sötéten csillant, mondtam is, hogy abban a patakban mintha nem víz folyna, de megnyugtattak, hogy inkább vezessek. A patak közelebb jött és valóban egy olajos patak mellett haladtunk... Aztán gyermekkorom indián regényeinek célpontját is megtaláltuk, az olajtavat a hegyek között. Félelmetes mennyire nem tőrödnek a természettel, mindenhol szemétlerakó, mintha mindenki az út szélén dobálná szét a hulladékot (ami valszeg így is van) nem beszélve az olajpatakról, olajtóról.... Az országnak ezen a középső részén nem érezhető az a fejlődés, épülés amely a határokhoz és a tengerhez közelebbi részeken.

Szinte mindenhol ez van... Közlekedő társ

Kellemes tempóban haladtunk a hegyekben, amikor is egyszer csak elfogyott alólunk az út! Maradt egy kavicsos út, nem is rövid szakasz és nem is csak egyszer, izgalmas volt. A helyiek egy része, meg mintha mi sem történt volna száguldott tovább, minden méteren hallatszott, hogy leér a kocsi alja. Csodás szakasz volt, imádtam, de sajnos véget ért és egy hihetetlenül hosszú és unalmas szakasz jött a görög határig.

A motor legnagyobb előnye, hogy nem tart túl sokáig a határátkelés, itt sem tartott, bár hülye is az aki a 40 fokban ott álldogál a kocsik között, megértették az autósok is.

Pár perccel később, már az elképesztően széles görög utak gördültek alattunk tova. Irány az első nagy város Ioannina, bár a kiírások görög betűivel küzdöttünk rendesen.

Ioanninában egy ebéd közben eldöntöttük, hogy a térkép szerint kb. 100 km-re lévő Sivota mellett próbálunk szerencsét.

Sikeresen elnéztem az autópályát, amely egy csodálatos útszakaszt eredményezett, amelyhez képes a Grossglockner még bemelegítő pályának is gyenge lenne. Hegyre fel, hegyről le, őrült jó szerpentinekkel. Sajnos itt a nagy melegben már erősen a végén jártunk Dia tűréshatárának, így sajnos 100%-ban nem tudtam magam átadni a hegyeknek és az útnak.

Sivotában kiderült, hogy az útikönyv írója rég járhatott erre, mert a könyv szerint néptelen partszakaszra számítottunk, közben meg ki lehetett volna akasztani a megtelt táblát, annyira ellepték az olaszok...

Az egész környéken egy szabad szoba a Villa Mariaban, 80 €-ért, de legalább van medence, így a nyaralás alatt először sikerült úszni is egyet.

Morcos vacsora és alvás.

6. nap Sivota - Killini, Kastro ~ 360 km

Dia:

Másnap rossz híreket kaptunk, miszerint nincs szabad stúdió sem, bár szerintem lélekben már eldöntöttük, hogy ha még van is, tovább megyünk délebbre, mert nyugisabb környezetre vágytunk. Úgyhogy megint fel a motorra és irány a Hoteltulajok által ajánlott, kicsi, hangulatos városka, Kastro. Magunktól biztos nem tévedünk arra, nem egy kifejezetten turistaparadicsom.

Viszont Kastro-ban is kirakhatták volna a MEGTELT táblát, mert majdnem itt sem találtunk szállást. Itt már Krisztiánnak is elgurult a pöttyös... Aztán, mintha valaki küldte volna, egy görög néni hozta a megoldást, persze vele is kézzel-lábbal kommunikáltunk. Egy tökéletes apartmanhoz vezettek bennünket, ráadásul még olcsó is volt. El se mozdulunk innen egy hétig! :)

Kilátás az erkélyről

Had:

Kicsit morcossá tett, hogy reggel közölték, hogy Sivota megtelt és menjünk fel a hegyekbe, ott vannak üres helyek... (kis viccesek) Szerencse, hogy a Villa Mariat egy fiatal tesvérpár vezette és a srác reggel megszánt minket és elmesélte, hogy a nagymamája lent lakik délen Killini mellett Kástróban, ami egy csendes, túristák által nem ellepett hely.

Csillant a szemünk és indultunk is.

Görögországban nagyon jól lehet közlekedni, az utaknak általában aszfaltozott padkája van és így az egy sávos útból 2 sávosat csinálnak az emberek. Aki lassabb, lehúzódik, aki gyorsabb, elmegy és csodák csodája elengedik, nem úgy mint itthon. A sebességkorlátozó táblák ajánlás jellegűek. Ahogy közlekedtünk végig egy kellemes érzés hatott át: hát lehet ezt így is, mégis lehet közösen odafigyelve közlekedni! A közút csak nálunk, Abszurdisztánban a frusztráció-kiélés helyszíne.

Szó ami szó kellemes 36-37 fokban lecsorogtunk Kastróba (indulás 12, érkezés 16 óra) és nagy szerencsével szállásra is leltünk.

7. 8. 9. 10. nap Kastró

Dia:

Hurrá nyaralunk!!! Homokos tengerpart, napfény, kellemesen langymeleg tenger. Mi kell ennél több? Este vacsi a falucska éttermeiben (végigjártuk mind az ötöt), aztán még egy pár üveg Mythos sör a teraszunkon, számolva a folyamatosan közlekedő kompokat Kilini és Zakynthos között.

-->

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.