Végre eljött a nagy nap és reggel Tomi cimborámmal elindultunk Gáborék felé. Kicsit macerás volt az logisztikánk. Az út első felén én vezettem az autót aztán átültem Tomi SV-jére mert korán reggel nem volt még túl meleg. A pálya előtt várt minket Gábor, miután kényelmesen megreggeliztünk megnéztük a pályát közelről is. A kezdeti nehézségek után  megismerkedtünk a KTM-el, felszívtuk magunkat és megpróbáltunk úgy tenni mint akik még életükben nem ültek cross motoron.  Ez természetesen maradéktalanul sikerült is.:) A pálya egy kicsit sáros volt, néhol olyan kacsaúsztatókkal, amik mentén inkább pecázó öregeket szokott az ember látni. Szerencsére kevesen is voltak így nem zavartunk senkit és módunk nyílt a gyakorolgatásra anélkül, hogy Gáboron kívül mást kerülgetett volna a sírógörcs mert úgy ülhettünk a motoron mint akik egy légüres térben pantomiznek.

Miután ez sikerült és már éreztünk magunkban kellő bátorságot kispéciztunk magunknak egy ugratót és elkezdtünk gyakorolni Gábor utasításai alapján amit csak egy tank moraja tudott félbe szakítani. Olcsó mulatság, 50 per órácska. Egyszer ha nagy leszek ezt is kipróbálom. Az gyakorlás elég csúfos eredménnyel kezdődött, de szépen lassan talán mondhatom, hogy elkezdtünk fejlődni Tomival és Robival. A kezdeti másfél méteres ugrásokat kinyújtottuk már akár 8-9 méteresekre. Igazán büszkénk voltunk magunkra, hogy látványos fejlődtünk a nagy nulláról az egyre. Szerencsére délutánra a pálya saras részei is elkezdtek felszáradni így az utolsó motoron töltött tíz percemben már tudtam két teljes kört is menni a pályán. Természetesen a fizikumunk tökéletesen alkalmatlan egy ilyen megpróbáltatáshoz így általában csak 10 percet tudtunk folyamatosan motorozni de így is úgy elfáradtunk mint akik lefutották a maratoni távot.

Motorozást naplemente előtt hagytuk abba, mert teljesen elkészültünk az erőnkkel. Egyenletesen, minden testrészünk elfáradt, jóleső fáradság volt ez. Tomi hazafelé vette az irányt míg mi Robival Gáborék lakhelyét céloztuk meg. A képeket jóízű beszélgetések közepette átnézegettük, a közel hatszáz képhez elfogyasztottunk némi bort és megállapítottuk, hogy a legnagyobb, legjobb és leglátványosabb ugrásainkat pont nem fotózta le senki. Természetesen mindenki legnagyobb ugrását hivatalosan is lejegyzeteltük (húztunk cipővel egy csíkot a homokba) így miután leszálltunk a KTM-ről pontos képet tudtunk szerezni arról, hogy mekkorát is sikerült ugratnunk.  Vasárnapi napunk eleje leginkább étkezéssel és beszélgetéssel telt. Robi még megvárta, amíg elkezd esni az eső balatoni motorozása helyett inkább csak hazafelé vette az irányt . Én és Gábor kedves csonka családjával elmentem még szaunázni egyet, most pedig egy kellemes fehér bor társaságában írjuk ezt a beszámolót.

Nagy élmény volt ez a hétvége, köszönök szépen mindent, elsősorban Gábornak aki biztosította részünkre a motort és, hogy ellátott minket olyan alapvető tanácsokkal mellyel elkezdtük élvezni a motorozásnak ezt az ágát is. Köszönöm még a résztvevőknek a jelenlétet és Ildikónak az elvégzett alázatos és hibátlan háziasszonyi munkájáért.

Üdv

Töki

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.